A főcímet mástól "kölcsönöztem", de ennél találóbb jelzőt keresve sem lehetne találni arra vízre, amin-,  helyesebben amiben -  horgásztam.  Egy tarra vágott erdőt árasztottak el -és persze gáttal tóvá duzzasztottak, amiben rengeteg tuskó lapul a víz alatt, a vízitök indái , levelei, sűrű szövevényt alkotnak,  a kisebb-nagyobb  nádszigetek  pedig majdnem egymásba érnek. Így lett ez a tó, igazi vadvízország. Bakcsók, gémek, kócsagok vertek itt tanyát, a vadkacsák is szívesen látogatják, ha nem ül horgász a partján. De erre ritkán kerül sor, mert ez a tó nem vonzó a gyors sikert kereső pecásoknak.

Nehezen horgászható víz, igazi kihívás. Minden második dobás elakad, beszakad, de a horogra kerülő halak is ravaszak, azonnal a tuskók közé menekülnek és  köré tekerednek.

Ebben a tóban nem etetik a halakat, azt esznek, amit találnak. Ahogy a hajnalt váltotta a napsütés, a pontyok fürödni kezdtek, olykor hatalmas testek emelkedtek ki a vízből és csobbantak vissza, mintha csak nekem akarták volna megmutatni, mit foghatnék, ha ügyesebb lennék.

Egy szép pontyot már egészen a partig tudtam kihúzni, fárasztani, de a meredek és bokros gátról nem  értem el a szákommal, pedig hason fekve is próbálkoztam. "Elszákoltam"!  Remek látvány lehettem !

Amíg a fenekező botokat húzogattam ki és raktam el, egy kis dugós bot horgára, piros hungarocell golyócskát raktam és tőlem alig pár méterre bedobtam. Lesz, ami lesz, jelszóval. Kapás, bevágás, ekkor már az előzőnél sikeresebb szákolás és egy szép tőponty fickándozott benne.

Erre mondják, hogy megáll az ember esze.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.