Olyan zötyögős az erdei út, hogy csak lépésben tudom terelgetni az autóm. Van időm jobbra-balra betekinteni a fák közé, hátha valamit üzen az erdő, esetleg egy aganccsal lecsupaszított  fácska, vagy vaddisznók által feltúrt avar formájában.

Elérek oda, ahol az erdő megunja a szabályosságot és meredeken szaladni kezd a völgy felé. Az akácok itt, ezen a sarkon  - a falopások nyomát - úgy gyógyították, hogy tüskés sarjakat növesztettek, jóféle vadbúvókat alkotva. Egy bokor alján, jókora fehér valamit látok,  amit - "első felindulásomban" - az idejáró diószedő cigányok "hagyatékának", reklám szatyornak  gondolok. Legalább ne dobták volna el a zacskójukat, ha már elzavarták a vadakat - morgok és kászálódok ki az autómból, hogy felvegyem a szemetet.

Ekkor ér a meglepetés - és ezúton elnézést a gyanúsítottaktól - egy hatalmas, három emberfejnyi, ép, egészséges pöffeteg gombává alakul a "szatyor". Óvatosan kiemelem a helyéről és olyan boldogsággal, minta legalább egy tíz kilós bikát lőttem volna, birtokba veszem.

Mondhatnám, hogy "lőttem" egy pöffeteget ! Rántva, az Istenek eledele !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.