Elöljáróban annyit, hogy az aranysakál megjelenése, egy új színfolttal gazdagította a magyar faunát. Ezt elfogadom. De amikor sorban jönnek a híradások, hogy nem is egy olyan kis jámbor állatról van szó, "aki" beéri egérrel, pocokkal - ahogy a "sötétzöldek" állítják - hanem egy szervezetten, csapatosan kószáló - egyre jobban elszaporodó -  merész ragadozóról. Horribile dictu, egyik szaklap "szakírója" szerencsésnek tartja a sakálok jelenlétét, mert  - és most tessék megkapaszkodni - legalább kordában tarják a túlszaporodott őzeket, stb. És most a történetem!

Az esti szürkület nagy óvatosan kezdte körülvenni a lesemet. Szokatlan volt ez a les körüli csend, mert ilyenkor már őzek szokták csipegetni a sarjadó repcét, de most sehol semmi, csak egy szerelmes  bika bőgött a közeli erdőfoltban. Azután felvonyítottak a sakálok, idegtépő sikoltás szerű hangjuk még az ereimben is megfagyasztotta a vért.A szemközti domboldal mögött lenyugvó Nap, még egy kis háttérfényt adott, amiben megláttam a két sakált, ahogy egy fiatal, csapos kis bikát vesznek körül, az egyik elölről acsarog rá, a másik a csánkját támadja. A bika nem nagyon értette, hogy mi történik, rúgott egyet és megfordul, hátha békén hagyják. Dehogy hagyták! Szerepet cserét a két toportyán és újra támadták, az egyre jobban megzavarodó bikát. Azután komolyra vette a szarvas az "ügyet," hogy itt már nem babra megy a játék és elnyargalt.

Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy a két aranysakál csak játszani akart a szarvassal?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.