A széles csatorna túloldalán, tőlünk alig száz méterre, már egy szerb falu szélső házainak kertjébe látni. Néha elcsodálkozik az ember, hogy máshol is ugyanúgy zajlik az élet, mint "idehaza" A régi, puskaporos szagú időkre, csak a magas, rozsdásodó őrtornyok emlékeztetnek. A magyar határőrök tudtak rólunk, bejelentettük a vadászatot.

Egy kakast vert fel előttem a kutya -  a mozdulatom már nem tudtam visszafogni - rálőttem és a madár  leesett. A "túloldalon". Szerbiában. Szegény kutya próbálkozott az átúszással, de hideg is volt í víz, meg hínáros, így feladta.

-Ezért a kakasért pedig átmegyünk - döntött a vadőr. Találtunk egy vas hidat, aminek nem volt "alja", csak a vas traverzeken lehetett átbillegni, ami nem volt egy egyszerű mutatvány. Gondolom a határsértők miatt pucolták le a hidat. A kakast felvettük és a következő átjáró irányába vettük az irányt, de a mindent beborító belvíz miatt, elég jól bekeveredtünk a szerb részre. Azután már magyar rész következett, de ebben sem volt köszönet, mert mire minden vizes részt megkerültünk, eltelt a délelőtt.

Ez a kakas különleges értékes lett, mert határt is sértettünk és legalább tíz kilométert gyalogoltunk érte. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.