A Tekeres hegyen!

2015.02.21. 09:46

A tavasz és a tél becsületesen megosztozott a Mátrán, az északi oldalon még mindent jeges hóba dermesztve -  a síelők nagy örömére - míg a délin - ahol vadásztam - már a sombokrok rügyeit bontogatva. Sárga, száraz a tavalyi fű, a közülük kikandikáló szürke, sziklák mély barázdákat vésnek a hegyoldalba, a vadrózsa, a galagonya  sem felejtette még el a telet, a tölgyeken is bánatosan zizegnek a barnára aszalódott levelek, makacsul ragaszkodva az elmúlt évhez. Olyan a Mátra ilyenkor, mint egy borotválkozó öregember arca, amikor a lehúzott fehér hab alól előtűnnek a mély ráncok.

Gyuri - a vadőr - akinek tavaly óta sokat romlott a hallása, pedig már akkor is majdnem süket volt - éppen sokadszorra vert oldalba, hogy a történeteinek nyomatékot adjon, azokból meg nem akart kifogyni.  Szóljon mentségére, hogy a szeme legalább olyan jó volt, mint a Tekeres sziklái fölött légi balettet bemutató hollóké, minden mozgást észrevéve.  Az egyik oldalba vágás erősebbre sikeredett, mint a "megszokott" többi -  Gyuri az ujjával is mutatta, hogy egy csapat muflon közeledik a szórónk felé. Jerkék, kosok vegyesen és két bárány is köztük. - Amelyiket akarod - azt lövöd - "suttogta" Gyuri és végre csendben maradt.

Türelemjáték következett, a muflonok állandóan izegtek-mozogtak, de egyszer az egyik bárány szabadon állt a csapat bal oldalán. A lövés után még tett egy két lépést, majd eldőlt.

Hát ez gyorsan ment, hiszen alig egy órája érkeztünk és amiért jöttem, már fekszik. Egy távoli lövés hangja meg azt jelentette, hogy a vadászbarátok közül is lőtt valaki valamit.A délutáni csalóka meleg gyorsan metsző hidegbe váltott - és végre én vághattam oldalba Gyurit - hogy induljunk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr187193489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az angol beteg 2015.02.22. 10:27:26

A bejegyzés olvasása után (mely ismét nem szűkölködött szép, élvezetes természet leirásban) rögtön egy kérdés fogalmazódott meg bennem: Miért épp a bárány? Kicsike még. Én sajnalom. Nincs ilyen etikett hogy hagyni még nőni? :) persze én nem értek hozzá csak kérdezem.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2015.02.22. 10:45:51

@Az angol beteg: ahol állományszabályozást kell végrehajtani ( túlszaporodás),ott nem a jerkéket ( most egyébként is vemhesek) és nem a kosokat lőjük, hanem az "anyányi" bárányokat.A szarvasoknál, őzeknél is ez a "szakmaiság". A méretes bárány pedig nem nő tovább, csak öregszik.

Az angol beteg 2015.02.22. 12:08:42

@Acél Csaba: Értem :) Köszönöm a választ!
süti beállítások módosítása