Egy olyan lest "találtam" a vadászterületemen, amin éve óta nem ült senki, teljesen befutotta a vadszőlő, az erdő közepém úgy árválkodott, mint egy szép, zöld lugas, vagy inkább egy mesebeli torony. A lesig vezető erdei nyiladékot kidőlt fenyők torlaszolták el, ezért maradt ez a les magára. Jókora munka volt a kipucolása .A les létráján is csak úgy tudtam fölfelé araszolni, hogy a késemmel vagdaltam le a liánokat, mint ahogy machetával vágnak utat a dzsungelban.

Izzadtságos munka után, már az élvezet következett, a pipázás. Elégedett voltam magammal, a pipa is velem, mert ugye egyáltalán nem mindegy, hogyan tömöm meg őkelmét. Szép, nyugodt füstkarikákat eregettem az ég felé, élveztem a békét és a nyugalmat. A nagy békességben valami  halk neszezésre lettem figyelmes.  Forgattam a fejem, próbáltam megfejteni, hogy mi ez a finom, óvatos zaj, amikor az egyik lián megmozdult. Megmozdult és tekeregni kezdett.  A betyárját, egy jókora erdei sikló mászott a liánok között.  Éppen mellőlem.  Egy percig sem mondom, hogy nem lepődtem meg, főleg a méretén. A bibliában a kígyó rosszat jelent, a vadászatban szerencsét. Tegnap óta ezt onnan tudom, hogy a "kígyó" megjelenése után - még a pipám is füstölt a szám szegletében - amikor megjelent a disznó.  "Rutinszerűen" áttoltam a pipát a szám bal szegletébe és a disznónak megálljt parancsoltam.

Egy estére két ilyen szép emlék - nem semmi - ahogy mondani szokták.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.