Bőgés, vagy húzás?

2015.09.04. 11:43

Bőgnek !  Augusztus végén, amikor még harminc fok fölötti hőség nyomorított embert, állatot, növényt, ők már bőgtek, mert eljött az idejük, a hormonok dolgozni kezdtek,  a belső parancs az lett -  ami az Ószövetségben írva vagyon -  "szaporodjatok és sokasodjatok " .

 A vadászokon is kitört a "szarvasláz", ilyenkor még azok a vadászok is lesekre másznak - van is ebből konfliktus -  akik hónapokig elő sem veszik a fegyverüket. Méltatlan viták vannak a jó helyekért, szóval a vadászokban is dolgoznak a hormonok. Amik a kapzsiságot termelik. Nagy trófea nagy siker, kis trófea, kis siker - vélik. Elárulom, szép csendben, nehogy a "trófealovagok" meghallják, hogy nekem pl. egy róka elejtése, vagy egy magasan cikázó gerle meglövése - egyformán csodás élmény.

Ez utóbbihoz - a gerlézéshez -  fűzném a továbbiakat.

Baráti kapcsolatok révén jutottunk el erre a helyre - a tegnapi napon -  ahol két évvel ezelőtt már csodálatos gerlehúzásban volt részünk. Deja vu-m volt, mert szinte centire azon a helyen álltam, ahol két éve, egy nyárfasorral szegett napraforgó tábla szélénél. A horizonton a Szegedi dóm két tornya látszott, egyetemi éveim szép emlékeit felidézve, mert a Dóm melletti kollégiumban laktam, majdnem hat évig. Gerlézés közben sokat emlegettük a jó barátot,( remélem műtét közben ettől nem csuklott ) aki most nem tudott velünk tartani, mert éppen egy német klinikán ereket rak ide-oda.  Sokat emlegettük azt a korábbi, emlékezetes vadászatot és azt  gondoltuk, hogy ezt már nem lehet "überelni". Lehetett !

Azt hiszem, ilyen gerlehúzásban nem mostanában volt-, vagy lesz részünk.

A bikák meg csak hadd bőgjenek, majd rájuk is sort kerítek.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr467759996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az angol beteg 2015.09.09. 18:29:03

Örülök, hogy Szeged közelében újabb pozitív (vadász)élményekkel lett gazdagabb Doki! Remélem a jó barát is részese lesz mielőbb egy újabb közös vadászatuknak!
süti beállítások módosítása