A többnapos esőtől áztatott dűlő úton, jóízűen cuppogtak a csizmáim, örültek, hogy végre ők is kiszabadultak a szobafogságból. Vállamon most nem puska billegett, hátamat nem a hátizsákom húzta, de mégis vadászként sorjáztak a lépteim. Köszönteni indultam.

Nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy a mai napon kinek a névnapját ünnepeljük. Nem kell megnézni, megmondom. Vendel napja van és azt meg már sokszor megírtam, hogy a falum határában áll egy szobor, Szt.Vendelé, aki a királyi koronát pásztorbotra cserélte és az állatok védőszentje lett.  Őt mentem köszönteni.

Nekem a "kedvenc" szentem, mert a  vadászataim alkalmával rendszerint előtte visz az utam, ahogy illik megsüvegelem, ha valami óhajom, sóhajom, vagy netán bánatom van, vele beszélem meg, szóval nagyon jó barátságba keveredtünk. 

Két kutyám alussza itt örök álmát és az a hátiszákom is itt "nyugszik", aki majdnem harminc évig volt hűséges társam. 

Szia Vendikém - köszöntöttem kalapom megemelve. Isten éltessen sokáig névnapod alkalmából ! 

A viharos szélben nehezen kapott lángra a két kis gyertya, amit Pici és Dani kutyáimért gyújtottam.   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.