A nádfoltokat és a homokos talajon silányra növő kukorica-csíkokat fáradtan zörgeti az októberi szél.  Bágyadtan süt a Nap, már nem képes meleget adni, a hosszú nyárban igencsak elfáradt, hiszen túlteljesített, olykor hetekig. A korábbi sok esőnek nyoma sincs, a homok szomjasan elitta a rengeteg vizet, a szikes részek, pedig pár nap alatt  úgy megszáradtak, mintha sosem esett volna. Nem is értem, hogy mitől érzi itt magát olyan jól a fácán, hogy szépen gyarapodik  és bőségesen ad vadászati lehetőséget. Ahogy mondani szokták: jut is, marad is!

Az egyik keskeny kukorica csíkban közelednek a hajtók - helyesebben a barátaim -  akik ebben a hajtásban éppen hajtanak, de a szerepeket cserélni szoktuk, így mindenkinek jut mindenből. Leálló lehet, vagy hajtó. Most éppen leállói minőségemben várom, hogy rebben -e kakas. Először egy szép farkú példány tornyoz az ég felé, de a csak addig, amíg egy lövés le nem hozza onnan. Kalapom megemelve gratulálok a "tettesnek", hiszen ennek a szezonnak az első kakasa lett ilyen szépen meglőve. .Azután végre előttem is nekilódul egy kakas,  majd pár percre rá, egy másik. Szinte egymás mellé esnek le.

A szezon első vadászatán, nem is kívánhatok szebbet, jobbat, mint ezt a két szép kakast.

Szóval elkezdtük !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.