A régiek azt hitték, hogy a fák mozgása csinálja a szelet. Ennél azért egy nyúlfarnyival előrébb tartunk az ismeretekben, bár a meterológia a találgatások tudománya. A vadászat szempontjából az teljesen mindegy, hogy melyik keveri a másikat, a lényeg az, hogy fúj. De az még lényegesebb, hogy merről. Az okos időjósok, most valami anticiklonról beszélnek, amiben leszálló légmozgás lakozik. Ha ezt lefordítom a vadászok nyelvére, akkor ez úgy hangzik, hogy a szél minden irányból fúj egyszerre, sokszor önmagával is szembe. A pipám füstje is tétovázik a levegőben elindul erre, majd arra, kevereg, mint az a bizonyos bélgáz a fürdőkádban.

Széchenyi azt írta egyik könyvében - és ez igaz is - hogy amikor a vadász a tarkóján érzi a szelet, pakoljon és menjen haza. De mit csináljak akkor, amikor hol a tarkómat, hol az arcomat fújja? Bízzak abban, hogy majd oldalról jön a vad ? Oldalról sem fog, mert az ide-oda fújó szél teljesen " bebüdösíti" a leshely környékét. Tehát, vivát Széchenyi, irány haza.

Ezt a kevergő szelet még tetézi a pára és a köd, ami egyértelműen a vad barátja. A vadász részére meg megmarad az apróvadazás, mert  - még szerencse -  a fácán anticiklonban is repül, talán azért, mert nem tudja, hogy mi az.

Holnap ilyenben lesz részem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.