Lumbágó!

2015.11.21. 09:12

A kelő Hold, hosszú árnyékkal ajándékozta meg a halastó bokrait, hadd örüljenek. Nézd már szomszéd - szólt a levedlett kökény - mekkorák lettünk, majdnem addig ér az árnyékunk, ahol az az emberke ül a vadászszékén.

Azután ahogy a félig kitelt Hold emelkedni kezdett, a bokrok öröme is csökkent, szépen maguk alá simult az árnyékuk, oda lett az önbizalom. Valahogy úgy, ahogy azoknál az embereknél, akiknek az árnyéka nagyobb, mint a valós értéke.

A vadászszéken ücsörgés nem a legkényelmesebb, ha felhúzom a térdem, zsibbadok, ha kinyújtom, billegek. Már éppen feladni akartam ezt a kinyújt-behúz kínlódást, amikor a halastóból csigákat, vagy kagylókat ropogtató disznók zaját hozta felém a szél, amitől minden bajom szertefoszlott, adrenalin jött helyette. Biztatni szerettem volna a Holdat, hogy gyorsabban emelkedjen és tüntesse el azt a fránya árnyékot, mert ha ott jön ki a disznó, nem fogom látni. Hála Istennek,a disznó nem kapkodta el, vagy fél óra is eltelhetett - bár az időérzékem ilyenkor cserbenhagy -  mire kimerészkedett a kukorica tarlóra. Addigra már a fejem fölé kapaszkodott Hold is kitett magáért, nem jelentett gondot a disznó megcélzása. 

Ahogy mondani szoktuk, a vadászat élvezeti része a lövésig tart - utána már a munka következik.

Másnapra meg a derékfájás!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr358096000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása