A Szekcsői Halla -hegy, nem más, mint egy jókora löszdomb, de kis falunak a kis hegy is nagy. Egyik lábát a Leánka  patak mossa, ingoványos nádasokat táplálva, ahol még a vaddisznó is cuppogva lépked. A hegyoldalban akácos erdő tengeti életét, imitt-amott kopottan, mert a szebb példányok, a közeli utca lakói kályháiban végezték az életüket.

A hegy másik - Nyugati - oldalában valamikor szép szőlősorok kapaszkodtak félútig, ahonnan már a meredekebb rész következik,  teljesen elvadult bodzással, egymásra dőlt és összefonódott  égerbokrokkal. A szőlők gazdátlanok maradtak, azok is elvadultak, mára már csak egy kunyhó maradványa emlékeztet arra, hogy valamikor ide dolgozni, kapálni, szüretelni jártak az emberek. A kunyhó csak azért maradt talpon, mert a borostyán összetartja. Messziről olyan ez, mint egy szép zöld kucsma. Így is beszél róla a nép - a kucsmás ház.

A vasárnapi fácánvadászat alkalmával - hogy miképpen tettem nem tudom - de valahogy bekeveredtem a hegyoldalba, a nedves avaron estem-keltem, de azután egy vadváltón elég jól tudtam "oldalazni". Már szó nem volt arról, hogy fácánt lőjek, csak az volt a célom, hogy nagy esés nélkül valahogy kivergődjek innen.  Éppen egy rókakotorék mellett álltam, próbáltam a zihálásom csendesíteni, amikor mint egy vörös suhanás, róka rohant a völgy felé, mentette az irháját a tetőn ballagó vadászok elől. Azt nem sejthette a tyúktolvaj, hogy ezen, a majdnem járhatatlan helyen, éppen az én puskám fogja várni.

Lehet rókát golyós puskával messziről elejteni, de nekem az az igazi, amikor hajtásban adódik ilyen lehetőség.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.