Istenem, milyen boldogan emelgettem a két libát, súlyukat saccolva, bár az egyiket egy kicsit soknak tartottam. Ahogy utólag belegondolok, esett is, mint egy kődarab. Pláne a "kisebbik" volt gyanús, hogy mitől húzza jobban a kezem, mint a nagyobbik.

Azután a pucolásnál kiderült a turpisság. Kaptam én , ugyanis egy "csodalőszert" a kis huszashoz, azzal a jelszóval, ha már kevesebb benne a sörét, mint a "locsoló" méretűekben, jó "ütős" legyen. Ez egy olyan lőszer - adta a magyarázatot Karcsi - amiben a sörét sokáig a kosárban marad és csak magasan nyílik, szóval jól "terít".

Szegén liba, ezt a sörétrajt egy tételben kapta meg, mert nem volt egyetlen ép pocikája sem, amiben nem lett volna sörét. Jó nagy macera volt a pucolása. Viszont a jelszavam, hogy a vad tiszteletéhez az is hozzá tartozik, hogy vadhúst nem dobunk ki, legföljebb óvatosan rágjuk, nehogy a benne felejtődött sörétekből amalgámtömés, vagy fogtörés legyen.

De innentől kezdve ez már az én szakmám !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.