Mert ugye a kolbász az nem más, mint a disznó, saját magába visszatöltve. A bolti kolbászok és egyéb felvágott félék pedig  nem mások, mint rákkeltő anyagokkal "dúsított", vágóhídi hulladékok. Aki jókat akar enni és azt is szeretné tudni, hogy amit eszik az miből készül, az disznót vág. Ezt azért egy lakótelepi sokemeletesben nem könnyű kivitelezni, de falun még vannak erre begyakorlott böllérek.

Utoljára a Samu disznónk vágására emlékszem, ami kb. hatvanöt évvel ezelőtt történt.  Samu disznó két év alatt pendült föl annyira, hogy "vágásérett " legyen, de közben családtaggá avanzsált, a hajnali halálánál sírt az egész család. Samu is, de ő rövidebben. Arra is jól emlékszem, hogy a gyászt, csak a sok pálinka oldotta valamennyire, de ezt meg Jó Anyám tűrte nehezen, estére mindenki összeveszett mindenkivel. Azt is megjegyeztem, hogy kétféle hurka létezett - no nem úgy, hogy véres, meg májas - hanem az egyik fajta saját magunknak készült a másik meg ment  kóstolónak.  Nagy volt a rokonság és sok a szomszéd, így a sok rizzsel készültből lett a "kóstolós" hurka.

Nos, hatvanöt év után, újra disznóvágásra adtam a fejem. Miután a hajnali bökésnél nem volta jelen, így  a gyilkosság terhe sem nyomja a lelkem. Ami nyom, az a gyomrom, mert a nyaka pecsenyéje megsütve, az maga a gyönyör. Sokat lehet belőle enni, de eleget nem. 

A kolesterin pedig, csak rossz kajától pipiskedik.   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.