Az első nap, háromszáz kilométeres utazásának, a délutáni vadászatnak, a simasághoz szokott lábaim hegymászásának, stb. gyors és hosszú alvást kellett volna hoznia. De nem így történt, mert már hajnal négykor felébredtem, de a barátok is. A horkolási verseny győztesét nem lehetett kihirdetni, mert mindenki a másikét tette az első helyre.

A reggeli pirkadat csípősen fogadott bennünket, talán fagyott is egy kicsit. Egy darabig autóban rázódtunk, pedig a Tekeres hegyre vezető út, igazi kocsigyilkos, ezért a házigazda nem is nagyon törekszik, hogy jó autókat használjon ilyen célra. Igazi megkönnyebbülés volt a veserázó autóból kiszállni és gyalog nekivágni a hegyoldalnak. Eleinte ! De a meredeken kapaszkodás közben, amikor a hajnali hűvösség ellenére egyre szaporábban törölgettem az izzadó homlokom, már visszavágytam a sokat szidott autóba. 

Két -három muflonkos csipegetett a les melletti réten, de fiatalok voltak, a csigájuk még éppen csak ívelni kezdtek. Belőlük, majd két-három év múlva lesz lőhető kos. A délelőtt nem is hozott több látnivalót.

A délután már annál többet !

De ne szaladjunk elébe az eseményeknek !

A délelőtti vadászat után csak egy rövid pihenőre volt időnk, mert kettőkor újra nekivágtunk. A forgatókönyv a megszokott volt, autóban rázkódás, azután sorban kiszállás, mindenki ment a kijelölt leshelyre. Én voltam az utolsó "kiszálló", mert egészen a Tekeres hegy tetejéig mentünk Eperkével, a vadőrrel.

A történet szempontjából lehet, hogy nem fontos - viszont a végeredményt illetően elgondolkodtató -  de erre a délutánra nem vittem a pipámat ! Ugyanis a szállásunkon felejtettem !

Hogy ez most szerencsét hozott, vagy sem, majd megírom !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.