Add már Uram az esőt - ahogy a régi sláger szövege szólt - mert a föld szomjazik, de ne ennyit, ha ezt meg én kérhetném.  - Most akkor kell az eső, vagy sem -  döntsetek, mert egyszerre csak egy kérést tudok teljesíteni - szólt az Úr ! Nincs esélyem rá, de nem lennék a Jóisten helyébe, mert ahány ember, annyi kérés.

Nem kétséges kinek a javára döntött mégis, mert a földek áznak, a közelgő ünnepek szervezői pedig szomorúan nézik az eget és halkan káromkodnak.

Én is így tettem, amikor a horgászbotokat szépen felcsaliztam,  nagy ravaszul, a jól bevált  édes és drága  etetőanyaggal megtömtem és a tó közepébe suhintottam. A "becsapódás" szolid hullámai még el sem csitultak, amikor pezsegni kezdett a tó felszíne, ugyanis rázendített az eső.

Egy jókora diófa "árnyékába" húzódtam, de szegény fa is csak egy darabig állta a támadást, ahogy összegyűlt egy adag víz a leveleken, egy tételben öntötte a nyakamba. Makacs ember nem hátrál, pláne mert a napidíj is be lett fizetve. Bátorítottam magam a gyengécske pecás tudásom azon részével, miszerint esőben jól kapnak a halak. Az ismeretek onnan adódnak, hogy a kertemben egy kis tavacska gyűjti az esővizet és ad otthont egy tucat piros, sárga meg tarkabarka halacskának. Kipróbáltam. Valóban szívesen esznek, amikor esik az eső. De a helyzet az, hogy ezek a halak akkor is éhesek, ha nem esik az eső.

Ilyen labilis információ birtokába őriztem a botjaimat kb. három órán keresztül, de még egy icipici kapásom sem volt. Ekkor döntöttem el, ha hazamegyek, piszokul leszidom az aranyhalaimat !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.