A frissem kaszált réten, izgalmas hullámvonalban követték a lekaszált rendek a lágy dombhajlatokat, mintha egy gyűrött kottás papír lett volna. Előző este még lábon állt a fű, az őzeknek is csak a feje látszott ki belőle, de most már az egerésző róka is könnyen megláthatta a fészkét vesztett pockokat. 

A puskám, a les sarkába várta a feladatot - de ezen a napon ez elmaradt - pedig a róka látványa igencsak felizgatott. A  közeli lesen egy barát próbálkozott őzbakot lőni, ezért nem akartam neki rossz szájízt okozni.

Az egerésző róka után, egy hosszú szárú ág nélküli, un, gyilkos bak is elém került, sőt, hogy teljes legyen a kísértés, még le is feküdt előttem, miután jól "megverte" a lekaszált füvet. Fotótéma lett volna, mert egy jókora adag fűcsomó az agancsán maradt, ettől pedig úgy nézett ki, mintha egy hatalmas fűkalap lenne rajta.

Még az esti sötétség beállta előtt egy göbe is beállított, a malacaival. Annyira vidáman futkostak a kis csíkosok, hogy alig tudtam megszámolni őket, de kb. tizenegy darab volt. Az biztos, hogy ez nem egy anyától lehetett, így az is biztos, hogy egy meggondolatlan vadász a malackák egy részét árvává tette. Szerencse, hogy akadt nekik pót-anyuka.

Fantasztikus szép estém volt - de a baj az - hogy mindennek nem én előttem kellett volna történnie. De ezen az estén Diana vicces kedvében volt, engem megkísértett, a vadászbarátot pedig mellőzte.

Ilyen a vadászszerencse !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.