Már megint - a többször is szerencsét hozó harangszó után - történt valami. Meglepetés volt, hogy nem disznó jött ki a szóróra, hanem egy aranysakál. Egy növendék, aki egy kifejlett felnőtt toportyánnál kisebb, de rókánál már nagyobb volt. Nagyon izgathatta a szórómon zajló madárforgalom, illetve annak illata, ahonnan örvös galambok, szajkók, verebek, de még fácánok is lopkodták a kukoricámat. Talán ennek és a fiatal korának volt betudható, a korai látogatás. Illetve az éhségnek. Lassított filmbe illő mozdulattal emeltem a puskám, zajt egyáltalán nem csaptam, de a sakál elugrott, vissza a csalános bozótosba. Mindez olyan gyorsan történt, hogy izgulni sem volt időm, bezzeg az eltűnése után, alig bírtam a pipacsutorát a számba passzítani, hogy rágyújtsak az "ijedtségre".

Még félig sem szívtam a pipám, ami pontosan húsz percet jelent - amikor a szóró ellenkező oldalán bújt elő az aranysakál. Ekkor már mindent óvatosabban csináltam mint előzőleg, zaj nélkül vettem célba, a szám sarkába füstölgő pipám szívását is egy kis időre abbahagytam, a szálkeresztet az oldalára tapasztottam és lőttem...!

Az előző napi vadász-böjtömért búsásan kárpótolt Diana !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.