Madarak csivitelésétől hangos volt az erdő, de még a kakukk sem bírt magával, szinte megállás nélkül szólt a kakukk,kakukk, amikor pedig befejezte, még egy bugyborékoló hangot is hallatott, nyilván a szerelmi mámor jeleként. Vagy annak örült, hogy bele tudta csempészi a tojását, valamelyik énekesmadár fészkébe.

A szóróra szálló szajkó pár egyik tagja az ágak között őrködött, míg a párja a sárgálló kukoricaszemeket próbálta letolni a torkán. Azután cseréltek. Az egyik nagy égerfa ágai között örvös galambok ricsajoztak, majd nekirugaszkodva, nagy szárnycsattogással az ég felé emelkedtek, ahonnan lassan levitorláztak, utána újra kezdték.

Vidám volt az erdő, mi más lehettem volna én is. Még a pipám füstje is huncutul bodorodott, először táncolt egyet a kalapom körül, majd eliramodott, de a mi a fő, hogy jó irányba. Korán volt még, az estéli harangszó sem ütötte el a nyolcat, amikor a szóró mögötti csalánosból egy disznó feje tolakodott ki. Mondjuk inkább csak disznócskának, mert mérete egy szemmel sem volt nagyobb, mint a két napja lőtt "piros" disznómé.

Amikor már a teljes fejet láttam, akkor ugye már "csak" a billentyűt kellett meghúzni. Csak színben nem egyezett az előzővel, minden másban igen. Eszembe jutott, hogy amikor a "piroskát" lőttem, jól hallottam, hogy valami nem túl nagy disznó elfut. Lehet, ha akkor a lesen maradok, egy fél óra múlva, kijött volna. De ez így volt jobb, mert egy napra két disznó enyhe túlzás, de két naponként egy-egy, már maga az élvezet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.