A kelő Nap, még nem mutatta meg magát, de a fénye már elérte az erdő szélét, ahol egy bak  csipegetett, a magasabb, de számára finomabb bokrok levelei felé nyújtogatva a nyakát. Nem sokat kellett távcsöveznem, azonnal megismertem, hogy ez az a "gyilkos" bak, akit már korábban is láttam, amikor még nem én voltam a "kedvezményezett" a baklövésre. A barátommal akartunk bakot lövetni, de ő egy másik lesen ült, ahol nem sok mindent látott, előttem viszont volt minden, többek között ez a bak is. Így szokott ez lenni, amikor nagyon akar valamit az ember. Én azt szerettem volna, ha a barát lő, de a lehetőségek előttem sorjáztak.

A mai hajnal viszont az enyém volt. Az autómmal gyorsan a les mögé kanyarodtam, amit  - hála Istennek - a bak nem vett észre, és azt sem, amikor felkapaszkodtam a lesre. Igaz, a távolság elég nagy volt, korábban azt hittem, illetve úgy saccoltam, hogy az erdő széle legalább 230-ra van a lestől - ahová előző vadászatoknál sosem lőttem, mert a távolságot sokallottam -  de a távolságmérő "közelebbre" hozta az erdő szélét, vele együtt a bakot is. Bevallom, nem nagyon szeretem a távlövéseket, de ez a 170 méter, már nekem is elfogadható volt.

Drámai gyorsasággal történtek a dolgok, alig öt percbe sűrítve, mert a lesre felmászásom és a lövés becsapódása között, alig öt perc telt el.

Köszönöm Diana és Anti barátom, a születésnapi ajándékot !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.