Varietas delectat - a mondás szerint, de erre az estére ez nem volt igaz. A változatosság, illetve változtatás nem vált be. Kicsit messziről indítottam, de mindjárt kitisztázom.

A történet már reggel elkezdődött, amikor a  szórót-vizitáltam, hogy  volt-e rajta disznó, vagy sem. Nagy örömömre, a szórón egy szem kukorica sem volt, ráadásul úgy feltúrták a disznók, mintha felszántották volna.  Ennél szebb látvány nem is létezik. Nagy reményekkel terveztem az esti kiülést.

A borongós idő sem szegte kedvemet, egy kis eső még sosem ártott meg. Amikor felültem a lesre, gyanús lett a szél, ugyanis az unokámtól elcsent szappanbuborék fújóból eregetett csillogó buborékok táncoltak ide, oda, majd lassan a szóró felé vették az irányt, míg rövid életük végén elpukkantak, mint ahogy én a méregtől.

Itt ugyan hiába is ülök, ezért átcuccoltam a szomszédos, alig pár méterre álló lesre, amire már szinte életveszély volt felmászni, de legalább fedett volt. Még dicsértem is magam, hogy jól döntöttem, mert az eső egyre jobban belekezdett. Alig két-három percig voltam önelégült a döntésem miatt, amikor a disznók beállítottak az otthagyott lesem elé. Hallottam ahogy ropogtatják a kukoricát, olykor veszekednek, szóval nyüzsgött az élet, én meg szidtam magam, hogy miért nem maradtam, ugyanis esőben a szél sem annyira zavaró, mert "leveri" a szagot.

Hát így cáfolódott meg a változatosságról szóló mondás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.