A helyzet az, hogy lassan beleszokok a házirendbe, mert ebben nincs rend - hogy finoman szóljak. Például az idegesít, hogy jön a gazda, de nem a kedvenc lábasommal és nem a kaját hozza, hanem a kertjében szöszmötöl, jön, megy,  eközben,  simogatáson kívül, semmi ehető kedvesség nincs. Most akkor mi legyen? Ha tanult kutya lennék - bár még előttem az élet - akkor hivatkozhatnék egy Pavlov nevezetű mágusra, aki jól megmondta, hogy az ennivaló látványára nekem nyáladzani illik. No de, ha egyszer hoz kaját egyszer meg nem, akkor most folyjon, vagy ne folyjon ? Mármint a nyálam.

Vahur, a társbérlőm, valami olyat mondott, hogy ez azért van, mert az elődöm már korán reggel elkezdte az ugatást, hogy reggelit kapjon. Most azután fogalmunk sincs, mikor jön az ennivaló, ezért ez ügyben nem is ugatunk.

De ha már ez ennivalóknál tartunk, van rossz tapasztalatom is. Például  azt sem értem, hogy amikor séta közben egy trágyadombról csodás falatokat kezdek rágcsálni, miért lesz ideges a gazda és valami olyan új szavakat is használ, hogy fújj, köpöd ki !

Dehogy köpöm, inkább elszaladok vele, érjen utol, ha tud. Nem érti, hogy nekem mindent meg kell kóstolni, másképpen honnan tudnám, hogy amit ő ad, az finom, vagy sem.

Szóval kezdünk összeszokni, bár vannak dolgok, amit szívesen csinálok, vannak amit nem. de ezekről majd legközelebb !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.