A délelőttöm azzal telt, hogy az erdő zugában eldugott és kissé elhanyagolt lesről lefejtettem a ránőtt vadszőlőt. De a les létrájáig vezető ösvény, kipucolása is kemény, illetve szúrós, csípős munka volt, mert embermagasságú csalánnal birkóztam. Azt mondják, a csaláncsípés jó a reumára. Akkor az már nekem biztosan nem lesz, mert tokától-bokáig csalánban fürödtem. Amikor az utolsó liánokat is levágtam a lesről és izzadtan, fáradtan lehuppantam a les ülésdeszkájára, királynak éreztem magam.No nem olyan nagy királynak, aki koronát hord a fején és uralkodik a népén, hanem olyannak, aki csak magának parancsol. Erre a délelőttre ez volt a parancs !

Ez a művelet az "új" vadászterületemen történt, egy elhagyott homokbánya mélyén összegyűlt tavacska körüli erdőben, ahol három keskeny csíkban sínylődik egy arasznyi magasságú búza, ennél alig magasabb kukorica és egy olyan ritkás szójaföld, mint a fejemen a haj.  

Ennél ideálisabb hely nem sok van, hiszen a vadnak minden adott, a nyugalmon kívül is.

A délelőtti munka után, alig vártam, hogy este legyen és felavassam az új helyemet. Nem lövésre gondoltam, hanem egy pipaszívásra és álmodozásra. Végre már nem az elszenvedett sérelmeken rágódtam, azt hiszem ezen az estén engedtem el a "régi" vadászterületem. Kész, vége ! Szép volt, jó volt, de elrabolták !

Még talán nyolc óra sem lehetett, amikor egy őzbak jelent meg, utána egy suta, de csak alig kibújva az erdőből, ahol bizonyára a gidája lapult. Majd négy szarvasbika sorjázott ki, mohón falták a szója leveleit, majd ahogy jöttek, eltűntek.A Hold már  kapaszkodni kezdett a Keleti ég aljára, amikor leszálltam a lesről.

Csodás premier volt, igazi rehabilitáció.!   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.