A les előtti tarlóra igencsak szép reményekkel lehetett rókára várni, már csak azért is mert egy héttel ezelőtt már volt itt, éppen ezen a helyen, egy találkozásom. Őkelmét addig--addig vizsgálgattam, célozgattam, hogy elunta és lelépett. 

A tegnapi napon is rókára voltam "hangolódva" miután a disznók valahol másfelé járhatnak, nyilván vízközeli helyeken. Nekem nem az az elvem, hogy ha disznó nincs, róka is jó -  ha ló nincs, szamár is jó analógiájára, - mert a rókát sokszor nehezebb puskavégre kapni, mint egy szóróra rászokott disznót. Szóval figyelni kell, esetleg cincogó síppal hívogatni, de semmi esetre sem a lesre feltett lábbal, kényelmesen elterpeszkedve, pipával a számban, jóféle vadászleírást olvasgatni. 

Én viszont igen kellemesen éreztem magam, ami megbecsülendő a mai világban., mert nem sűrűn adatik meg. A vadászat tartozéka a lelkiség, a barátság önmagunkkal, a természettel és a Teremtővel. Zavaros lélekkel, csak puskás ember lehet valaki, de nem vadász !

A kezembe tartott könyveben éppen annál az izgalmas résznél tartottam, hogy miképpen cserkelt a könyv múltszázadi írója egy bőgő bikára - amikor  a szemem sarkában egy vörös szín jelent meg, amint a tarló és a mögöttes kukorica mezsgyéjén osont. Bizony ez egy róka volt, akit a nagy olvasásba belefelejtkezve nem vettem észre.  A róka engem- én pedig őt néztem, szóval szemeztünk. Egyetlen másodpercig, ami arra sem volt elég, hogy becsukjam a könyvet.

Ha játszunk a szavakkal és sorjázzuk az igéket, mint pl. elrontottam, elcsesztem, elbambultam, stb, akkor az "el" előszóval az én esetemben, "elolvastam" a rókát.   

De lehet, hogy "elpipáztam" mert a füst is őkelme felé bodorodott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.