Az Ásotthalmi homok úgy elitta az előző napok rengeteg esőjét, hogy a csizmámról már szárazon pergett le. Csalós dolog a homokban gyaloglás, mert, a süppedős talaj hamar felőrli a kezdeti lendületet.

Az első hajtásban egy vadföld mellett bandukoltam, amiben a lábon hagyott napraforgó alig félméteresre satnyult, a fácánok nagy örömére, mert nem kellett nekik "pipiskedni", hogy a tányérokat megdézsmálják.

Mellettem egy öreg vizsla kajtatott, aki az évek száma és a rárakódott kilók miatt, már nem rohangált előre, mint tíz évvel korábban. Így volt az igazi, mert éppen a puskacsövem elé keltette a kakast. Mindig örömmel, sőt boldogsággal tölt el az első kakas elejtése, - pedig sokat lőttem már életemben -  de ennek jelzés értéke van. Először is, hogy újra megélhettem egy vadászévet, a másik, hogy nem sokat kopott a lőtudomány tavaly óta. 

Sorra másra hajtottunk a kisebb-nagyobb nádasokat, majdnem mindegyikben volt is madár, így nem csoda, ha másfél óra alatt, már tizenöt kakas lógott a terepjáró oldalán.

Hárman voltunk, a tizenötben a három - ha nem csalódok - éppen osztható módon van meg, ami terítéknek éppen elég, otthonra meg majdnem sok.  A kilométer egy kicsit kevés volt, többhöz vagyunk szokva. 

Sosem rosszabb szezonkezdetet ! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.