Kora hajnali indulásomra a hóesés is nekibuzdult, de nem is akárhogyan, vízszintesen esve, éppen szembe vágva a havat, amitől az autóm lámpája is fehéren hőkölt vissza, éppen mint nagy ködben. Aztán a hóesés esőre váltott, egyre nagyobb kétséget ébresztve bennem, hogy meg lesz-e tartva a vadászat. Ha normális emberekről lenne szó, bizonyára nem, de vadászokról és ráadásul nagyvad terelővadászatról lévén szó, ha cigánygyerekek esnének sem számítana.

Első izgalom az Ormánságba vezető reggeli utam volt, de lesz még ennél nagyobb is, amit az eligazításkor még nem gondoltam, amikor levett kalappal hallgattuk a kürtszót, mialatt a kopasz fejemen dobolt az eső.

Az eligazításkor derült ki, hogy nem lesz kéjutazás a terepjárómnak, mire  a kitűzött hely közeléig visz bennünket. Ilyen mély, ragadós sár, csak az Ormánságban létezik, ahol mindent víz borít, a vetésekből csak itt-ott zöldellik ki a gabona, a többi rész olyan, mintha hatalmas tó lenne.

Ameddig tudott menni az autóm, ott leálltam, onnan gyalog cuppogtam be a nekem kijelölt lesig. Nagyon tetszett a hely, mondhatni reményteljesnek tartottam, főleg, hogy az eső is elállt. Ez a remény az is maradt a vadászat végéig, mert távoli lövéseken kívül más izgalom nem adódott. Illetve mégis !

A visszaút izgalma legalább akkora volt, mint az odafelé vezetőé. Ritkán éreztem olyan megkönnyebbülést, amikor betont értek az autóm kerekei.

Ennek a napnak - számomra-  az autóm teljesítménye volt a nagy siker!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.