Ha az idei és eddigi telet nézzük, akkor kétségtelen, hogy többet esik, mint nem és a java eső, maximum havas eső. Amikor indulok, még csak a Mecsek felett lesz a szürke égből eső súlyától fekete, ami a vadászterületre érve valóssággá válik, goromba széllel a hátán, eső kezdi verni a kalapom. Az autómtól a lesig egy búzavetésen kell "átkelni", amibe a csizmám egyre mélyebbre süllyed, még jó, hogy nem autóval szántottam fel a földet. 

A lesem fedele megvédett az átázástól, csak széllel oldalról bevágó égi áldástól kellett a les ülőkéjén a szárazabb oldalra csúsznom, a fegyveremre meg a pólóveret terítenem. A pipám is nehezen kapott lángra,de  pár szívás után a zsarátnok izzani kezdett, a bodorodó füst még egy darabig csak a kalapom kerülgette, nem volt kedve az esőbe kiszállni. Talán tudta, hogy ott nem sok jó vár rá, jókedvét az eső a sáros föld felé nyomja majd, az égbe szálló illatát földszagúvá nyomorítva.

A szomszédos les felől puskadörejt hozott a szél, ami azt jelentette, hogy már megint rosszul választottam amikor Anti megkérdezte, hogy melyik lesre akarok ülni és én ezt választottam nem pedig "azt ". 

Nem sok derűs hozadéka van az öreg kornak, de  a vadászatban eltöltött éveknek annyi biztosan, hogy a sikerének éppen úgy örültem, mintha én lőttem volna.

Arról meg, hogy miképpen fog a lőtt vad innen kikerülni, majd ráérünk akkor beszélni, ha az autómnál összetalálkozunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.