A tavalyi év hasonló meleg időszakában, amikor a Duna vize is halászlé hőmérsékletű volt, Samu kutyával elég szépen haladtunk az úszásoktatásban. Ugyanis Samu nem tudott úszni, holott - állítólag - ez az ösztönében benne van.  Úszás címén, függőleges tartásban veri a vizet a mellső két lábával, amiből akkora fröcskölés kerekedik, hogy tele lesz szeme, szája, nem lát, nem hall, azokat a bedobált botokat sem, amiket ki kéne neki hoznia. Szarik rá (erről később ) el van foglalva a maga bajával, Tesz egy kőrt és mint egy kimustrált gőzhajó, motorcsónakokat lealázó módon túrja a vizet. Ez így volt tavaly is - de azért a többszöri gyakorlás odáig vezetett, hogy néha sikerült a botokat kihoznia. 

Nos, az idei év első úszásán vagyunk túl - ha lehet ilyet mondanom - még rosszabb lett a helyzet, mert már a bemenetellel is gondok vannak, a kutyám okos, ahogyan a lovaskocsis afférjára is jól emlékszik, a tavalyi úszás kudarcaira is. 

Így azután az lett a dologból, hogy jómagam gatyaszárig álltam a vízben, kedveskedve hívogatva Samut, miközben ő a parton  szöszmötölt, azután gondolva egy merészet és kimutatva véleményét az egész ügyről, egy hatalmasat kakilt. Mondhatni szart az egészre ! 

Beláttam, hogy ezen a napon nekem más teendőm nincs, mint a véleményét "elhantolni" . 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.