Idén korán jött a tavasz. Könnyű dolga volt, nem kellett havat olvasztania, hideget elzavarni, egyszerűen egy lágy meleg széllel megérkezett. Nem volt tél, nem volt kivel megküzdenie, jött és máris virágba borultak a mandulafák. Őket követte a kökény, hófehér ruhába öltötzött bokrok sorjáztak az erdők szélén, mintha azok szép tüllszoknyája lenne.

A madarak is szerelmes nótázásba kezdtek, önfeledt énekük betöltötte az erdő minden szegletét, zengett, zsongott minden. Nincs szebb, mint a tavasz - állapítottam meg a lesen ülve, teli tüdővel magamba szívva a szépséget. 

Pár napja még vadásztuk a fácánokat, mára már szép toll füleket növesztve  terelgetik a szerény tollazatú nyúkokat. Az őzbakok is korán letisztították barkáikat, már teljes szépségében láthatók az öregebb bakok agancsai. A fiatalabbak még itt-ott bőrfoszlányokat viselnek a fejükön, de már nem sokáig.

Úgy szálltam le a lesről, hogy egyáltalán nem hiányzott a lövés élménye, holott már nagyon ki vagyok "éhezve" egy szép süldő lövésére.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.