Remélem, hogy a blogom olvasottsága nem a színvonal csökkenésének, hanem a ritkuló megjelenéseimnek köszönhető. Már nem szívesen kattintok a látogatók számára, mert kezdem magam úgy érezni, mint a szindarabra készülő izgatott művész, aki talpig lezsibbad, amikor felmegy a függöny és csak alig  lézengenek a nézőtéren. 

Nos, most ezen pár "nézőmnek" rukkolék elő valami ajándékkal. Egy kis szösszenettel. 

Ime a történet !

Az erdei tisztás szélén, szerényen megbújó kis lesemet igazából a lelkem pátyolgatása céljából látogatom, mert az olykor-olykor kiszórt pár maroknyi kukorica nem igazából vonzza a vadakat. Már akkor is örülök, ha egy-egy fácánkakas óvatoskodik rá, egy kicsit csipeget, majd tollát felborzolva elrikkantja magát, azután mintha megijedne a saját harsányságától, fejét leszegve, mókásan elszalad. de csak azért, hogy pár perc múlva mindezt megismételje. Ezt a produkciót a pipafüstőm jámbor eregetése közben még sokáig elnézném, de hirtelen változik a kép. 

Óvatos reccsenés jelezte, hogy a gyér akácosban valami motoszkál, azután a hangnak lett gazdája, illetve gazdái, mert három, szépséges barkás bika lépett ki az erdőből, de izgatottak voltak, nem tudták eldönteni, menjenek-e, vagy maradjanak. Itt-ott beleharaptak a zsenge fűbe - a szórómra rá sem hederítettek - majd fürgén tovább mentek. Éppen azon töprengtem, hogy mitől léptek le ilyen gyorsan, amikor hét kis csíkos malac "gurult" ki az erdőből. Hancúroztak, kergetőztek, hol összebújtak, hol szétspricceltek, látszott, hogy nagyon élvezik az erdő mogorvasága után, a rét szabadságát. Tudtam, hogy a göbe sem lehet messze, ő először szagmintákat vesz minden irányból, és ha meggyőződött, hogy tiszta a terep, csak akkor bújik elő. Hatalmas, ereje teljében lévő koca volt, a sok malac ellenére jó kondícióban. Őt sem a kukorica érdekelte, hanem a rét laza földje és a benne lévő pajorok, bogarak. Nekilátott és túrni kezdett, olykor felemelve földes orrát, hogy ellenőrizza a dolgokat.

Nyolc órára akartam itthon lenni, de ezt az idillt nem zavarhattam meg, így kivártam, hogy tovább álljanak és csak akkor szálltam le a lesről.

Ilyen szépséges szimházi előadásban régen nem volt részem !

Tapsot érdemelt volna az esti történés ! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.