Harcsa kaland !

2019.07.22. 08:45

Egy vadász ember számára a horgászat, pótcselekvés. Igazából így vagyok ezzel én is, nem horgászni szeretek, hanem halat fogni. Az egyik elképzelhetetlen a másik nélkül, de időben igen, mert ha már  annyit fogtam amennyi kell a halászléhoz, már megyek is haza. Mi a fenének fogdossam ki szegény halakat, hogy utána visszadobjam. Nem akarom kritizálni a sporthorgászokat, de találhatnának kíméletesebb időtöltést is. 

Nos,miután a két hónapja kifogott halaim a bográcsban végezték, aktuális lett egy újabb horgászat.Gábor barátot is elcsaltam, kicsit olyan szándékkal, hogy ellesem az úszós technikáját, amivel nagyon eredményes szokott lenni. Reggel hétkor már áztak a zsinegjeink, és az első kapásokra nem sokat kellett várni, de valahogy furcsán viselkedtek a halak, nem a megszokott módon menekültek, mint kiderült nem véletlenül, harcsák jöttek a felkínált csalikra.

Ebben a tóban még sosem fogtam harcsát, azt sem tudtam, hogy van benne, így egy kicsit lezserül tébláboltam a botjaim körül, időnként Gábor mellé szegődve, örömmel szákolva a halakat.

A szemem sarkából azért figyeltem a saját cuccomra is és rémületemre az egyik botom indult a tó felé, már csak a nyele állt ki a vízből. A fájós lábam ellenére próbáltam futni, ami egészen addig volt sikeres, míg a földre dobott hátizsákomig nem értem, onnan kezdve, a lábaim helybe maradtak, de ami fölötte van, az tovább haladt. Mit tagadjam, hatalmasat estem, de szerencsére éppen a botom nyeléig, miután felállni nem tudtam így fekve kezdtem a halat fárasztani.

Óriási szerencsémre egy jótékony fűzfaág takart engem Gábortól is meg a többi horgásztól, így magán ügyem lett ez a nem  éppen dicsőséges halfogási póz.

Azért minden jó, ha vége jó és ennek a vége, egy három kilós harcsa lett !

Meg két plezúr a térdemen és könyökömön !

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr8714974426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása