Az autó hőmérője 35 fokot mutatott, de az biztos, hogy a napraforgó és a kukorica tábla közé ékelődött keskeny tarlón ennél több volt. A teljes szélcsend sem kímélt, az izzadtság nem párolgott, hanem lecsorgott mindenhová. Erre mondjuk, hogy ideális gerléző idő. 

Azért készültem a túlélésre, mert egy flakon vizet behűtve vittem, hogy majd kortyolgatom, de jobbnak láttam, ha inkább a tarkómra öntözgetem, mert a szomjhalál mégis lassúbb, mint a gutaütés. Jobbak a túlélés esélyei. 

Jöttek, jövögettek a gerlék, de kiszámíthatatlanul, ezért 360 fokban kellett "radarozni" - mint a nyaktekercs madárka - hogy lövéshez jussak. Egy bő fél óra után, már a kukorica tövében árválkodó fél kalapnyi árnyék is csábosabb volt, mint a sikeres lövés és szépen odakucorodtam, mint nyúl a bokor alá. Nem mondom, hogy hűvösebb volt, de legalább nem égetett fájóan a Nap. Ezzel visznt a 360 fok felét azonnal elvesztettem, csak a szembe, vagy oldalt húzó madarakra tudtam lövést leadni. A "hátulról" a kukorica takarásából szállók felé, csak egy anyázást tudtam "ellőni" !

Ennek megfelelően alakult az eredményességem is, de ezt egyáltalán nem bántam, hiszen ennek a napnak a célja nem valami teríték rekord döntögetése volt, hanem a túlélés.

Ennek az elvárásnak sikerült eleget tennem.   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.