Hogy ne maradjon nyitott kérdés - beköltöztek-e a kutyáim az új házukba - kéretik a szorongást abbahagyni, igen ! Nem volt könnyű a beszoktatás, napokig duzzogtak a házuk előtti deszka priccsen, elegánsabban szólva a teraszon.Először a gyomrukon keresztül próbáltam hatni rájuk - ismervén a falánkságukat - de a házukba dobott pedigré táp sem hozta meg a sikert. Inkább csak csorgatták a nyálukat, vádló szemekkel nézve rám, hogy ez meg miféle galád módszer, hiszen te gazdi sem mennél be egy bedobott zsíroskenyérért egy olyan házba, amit utálsz. 

Ekkor mentő ötletem támadt, némi asszonyi segédlettel, ugyanis egy kicsit hosszú szárú nadrágom gondján úgy segítettem, hogy egyszerűen levágtam belőle. A hossza ettől jó lett, de cirkalmas, foszladozó szára nem lett valami szalonképes, mégha csak kutyák sétáltatásához húztam fel. A nadrág kidobásra ítéltetett, de szomorú pusztulása előtt, a kutyáknál tettem vele egy próbát. 

A kutyák házába bedobot, amputált szárú gatya, csodát tett ! Miután a szagomat is vitte be magával, a kutyák gondolhatták, ha ez a ház jó a gazdának, akkor nekünk is! Bementek, és azóta is benne laknak. A gatya persze jobblétre szenderült, megtette a kötelességét. 

Olyan nemes cselekedet volt ez a toprongyos ruhadarabom részéről, ami miatt megemeltem a kalapom, mielőtt a kukában landol. 

Nyugodjék békében !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.