Ünnepnap !

2020.01.12. 11:48

A kérdés költői - mármint részemről - hogy lehet-e igzulni olyan valami miatt, amit előtte sok ezerszer megtettem, mondhatni rutinszerűen. Rögtön az elején megmondom, lehet ! Ha hasonlatokkal kellene élnem, akkor kérdezném, hogy egy régen látott baráttal való találkozás, vagy gyerekkorunk helyszínének meglátogatása, vagy az  évfolyamtalálkozók  - és még sorolhatnám -   okoznak-e igzalmat. Persze, hogy okoznak és ez milyen jó, mert nem a szokványos, nem a hétköznapi rutin részei, egy kicsit az újdonság varázsával kecsgtetnek.

Jókora kőrrel fordultam rá a témámra, a három hónapos kihagyás utáni első lesvadászatomra. Csak egy kicsit izgultam, hiszen az "új lábamat" avattam a les létráján, és arra is kíváncsi voltam, hogy a három hónap alatt változott-e valami a kedvenc lesem környéke.

A lesen ülve már a rutin m űködött, ahogy elrendeztem magam körül a holmimat, távcsövet, fegyvert, és az elmaradhatatlan pipámat.  A pipa is "táppénzen" volt az elmúlt időszakban, hiszen a vadászat és a pipafüst együvé tartozik. 

Ahogy esteledett, a szél is szívesebben mászott be a gallér mögé, sorra másra húztam fel a magammal cipelt ruhadarabokat, mielőtt még fázni kezdtem volna. Élveztem az erdő hagjait, a mdárcsicsergést, aztán egy őz nem túl messziről szóló riasztását, egy kacsacsapat zajos húzását, ahogy a közeli víztározóra igyekeztek.  

Egy szajkó riasztott a közelben, ami akár a bokrok alatt osonó rókát is jelenthette volna, de nem róka volt a riadalom oka, hanem egy suta baktatott a szóróm felé, őt jelezte.

A szemközti domboldal felé emelkedő Telihold csodás vörös színben pompázott, mintha emelni akarta volna az én ünnepi hangulatom. Az őz is kiért az erdőből, a szóró kukoricáját kezdte eszegetni, a Hold is megmutatta bíborlázban égő arcát, ekkor éreztem, hogy ez egy igazi visszatérés, egy ünnepnap !

Nekem ez a vadászat ! 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr515404708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása