A les - amin ülök - a hátát támasztja az erdőnek, előre meg egy völgybe szaladó lankára néz, majd a kétes hírű Csele patakon átérve újra felkapaszkodik a szemközti horizontig. Szegény Csele patakra hamar ráragasztották a "királygyilkos" jelzőt, pedig lehet, hogy ártatlan, de a Mohácsi csata egyébb dolgai is a régészek vitájának tárgya. 

A  patakon kívül, még egy országút is kacskaringózik a völgyben, amin  - innen nézve - csak játékszerek az autók, a hangjuk ugyan felér hozzám, de már kopottan, fásultan. Micsoda kettősség ! Az erdő hangjai, a halk zörrenések, motoszkálások, a tölgyek makacs leveleinek szélmozgatta zizzenései, télre készülő pelék izgatott szaladgálásai, az esti lefekvéshez készülő fácánkakasok gallyakat verdeső helyezkedései - jótékonyan elnyomják az országút zaját, bűzét ! 

A két életforma határán ülve érzem, hogy a hátam mögötti erdei csodához tartozom, mint vadász tartozéka és résztvevője vagyok a természetnek, az országút pedig csak kényszerű része az életemnek. 

A lassan rámboruló este  három őzet varázsol elém, ahogy alakjukat lassan elnyeli a sötétség, én is készülődni kezdek, számomra ennyi volt a vadászat. 

Miután semmiféle "csodakütyüm" nincs, amivel lehetne sötétben is vadászni, nekem a látvány és az érzés kettőse marad emlékül. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.