A rettenetes sár miatt küszködő autómat csak addig sajnáltam amíg ki nem szálltam belőle. Utána már a csizmámra tapadó ragacsos, több kilós sár miatt magamat is, de ha ez az ára, hogy vadásszak, akkor ezt kell vállalni.  Sosem mondtam, hogy a vadászat a normálisok "sportja" !

Amit a Földanya a marasztaló sarával a lábaimra terhelt,,Éganya ( ha van ilyen) a csodálatos napsütésével kárpótolta  - januári tavaszt varázsolva kis csapatunkra. 

A csatornát szegélyező nádasból már akkor rebbentek a fácánok, amikor megálltam az autómmal, azt meg végképp nem várták meg, hogy előszedjem a puskámat. Semmi gond, abba az irányba repültek, amerről a hajtás közeledett, majd ha a kutyák átjárják a sűrű nádast, előkerülnek. Erre még jócskán kellett várni, mert hallótávolságon kívül lehettek a többiek, a kutyákat irányító füttyök sem hallatszottak. Én is inkább a Nap felé fordítva fürdettem az arcom  - magyarán szólva napoztam -  mintsem a nádast figyeljem, úgy gondoltam van időm bőven, jó fél óróra múlva fog a hajtás ide érni.

A szemem csukva volt, de  - enyhe képzavarral - a fülem nem, így a nádasból jövő óvatos, de folyamatos szöszmötölés visszahozott a valóságba, végül is nem nyaralni jöttem hanem vadászni. Azonnal "szolgálatba helyeztem magam" - ahogy a zsaruk mondják - és milyen jól tettem, mert egy fácánkakas rebbent ki a nádasból, remekül lövésre kínálva magát ! 

A kérdés az volt, hogy a vízbe esett, majdnem járhatatlan nádassal szegályezett helyen megtalálja-e a kutya és ha igen, hajlandó magfürödni érte. 

Megtalálta, kihozta ! 

Szerintem, ő a nap hőse !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.