Toronykakas !

2021.02.08. 10:18

Nem azért mondom, hogy az írígykedők számát szaporiítsam, de az emeleti ablakból a Duna fölött felkelő Napot látom ! Hogy ebben részem lehessen, "semmi mást" nem kellett tennem, mint ide költöznöm. Csendben megjegyezném, a füstös, zsúfolt, élhetetlen városban lakóknak, hogy a forgatókönyv adott, a falvak nyitottak, olcsóak és várják a jószándékú városi menekülteket !

Ezen a reggelen is a Napkelte pazar igérete indította a vadász- napot. Végre nem köd, vagy eső társult mellénk, inább tavasz illata volt a levegőnek, még az erős, olykor viharos szél is ezt az érzést fokozta. A korábbi napok esőzéseit, csak az autóm, meg a csizmáink érezték meg, a fagyból felengedett vetéseken gyaloglás, a vályogvető cigányok nehéz sorsát idézték napjainkba.

Az erős szelet a fácánok is meglovagolták, "ráültek" és rakéta módjára repültek, amit  - nem éppen vadászias nyelven -  sportosnak hívunk. Egy ilyen széllel hajtott kakas emelkedett fel az erdőből, a puskám csövével próbáltam felvenni a ritmust, amikor egy ravaszul megtekeredő szél álló helyzetbe torpantotta, a lövésemtől szinte az ölembe hullott. 

Miért is írtam le ezt az egy lövést? Először is mert nem volt többre lehetőségem, másodsorban pedig, hogy a szokványos, mondhatni rutinból leadott lövések elfelejtődnek. Csak a különlegesek maradnak meg az emlékezetben, pláne, ha látják is a vadásztársak, hiszen a szép lövés attól lesz még szebb, ha van hozzá "nézőközönség".

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr2716419714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása