Az előző bejegyzésem foglyászásához, úgy érzem kell még valamit hozzátennem. Azt sem bánom, ha emiatt, öreg érzelmes vadászember  képe fog rólam kialakulni - aki közel fél évszazadnyi kihagyás után - egy elejtett és kézbe vett kicsi madár láttán, elérzékenyül, könnyeivel küszködik. Nem mentegetőzés - mielőtt még valami "sötétzöld" környezetvédő letámadna, hogy akkor miélrt kellett lelőni - hogy ezek a madárkák, már vadászat részére tenyésztetődtek, a vadászatuk - érzelmek nélkül - nem más, mint betakarítás.

Én is tudom ezt, de ezen a napon, nekem mégis a régi emlékek szakadtak föl, foglyászások Apámmal, Nagyapámmal. 

Hányatott sorsú kis madarunk a fogoly, már a neve is áthallásos, hiszen rabságot, legyőzöttséget sugall. A Perdix Perdix latin név eredete a görög mitológiába vezet vissza, ahol Perdix, Daedalus unokaöccse volt, akit az istenek fogolymadárrá változtattak.  

Az ötvenes években a környezet és a mezőgazdaság változásával a fogoly egyre jobba elveszetette életterét, majd egymást követő cudar telek végleg megpecsételte a sorsukat. A magyar faunából eltüntek. Tavaszi, párkereső cserregésük már csak öreg vadászok fülében emlék. 

Derék próbálkozás a tenyésztésük és jó volt hallani a Turul farm gazdájától, hogy a területen kintmaradó foglyok egy része már elkotlik, szaporodik. 

Csodás dolog lenne, ennek a szép kis madárnak az újbóli elterjedése.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.