A szezonzáró fácánvadászatunk kapcsán egy réges régi, szirupos sláger pár sora jutott eszembe: "a búcsúzni csak nagyon szépen szabad"- nóta sorai.. Ennél szebb vadászós időt elképzelni sem lehetett volna, igaz, már-már szalonkavárós tavaszillata volt a szélnek. De igazából az adta meg a nap sava -borsát, hogy Péter fiam el tudott szakadni a kórházi robotból erre a napra, így végre együtt vadászhattunk. 

Ezzel a vadászattal zártuk az évet - ami nem azonos a naptári évvel - mert február végéig tart. Szoktam "évértékelőt" írni a naplómba, de ez a szó már áthallásos, kihagynám. Az biztos, hogy töredéke darab fácán került terítékre, mint a korábbi években, pedig szorgalmasan keresgéltük őket. 

Ez az utolsó vadászat sem vadfácánokra történt, hanem tenyésztettekre, de panasz nem lehet rájuk, szépen repültek.

Most akkor a sörétes puska pihenni kezd, leápolva, leolajozva álmodozhat  - éppen úgy, mint gazdája -  hogy mikor kerülhet újból a megszokott, megszeretett gazdája kezébe. Ne szomorkodj kedves puskám, ha  a szalonkák is úgy akarják, és március közepén szépen elindulnak, akkor előkerülsz újra és nézhetjük együtt a lassan beálló sötétben a a fák koronája fölött megjelenő korrogó, pisszegő csodát, az erdők királynéját a szalonkát.    

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.