Májusi eső !

2022.05.22. 10:40

Májusi eső aranyat ér - pláne ebben az aszályos időszakban. Igazából örültem is a tegnapi zuhénak, pláne amikor végre kivergődtem a föld útról a betonra. Az előrejelzés szinte órára jósolta az esti esőt, de már leszoktam, hogy higgyek neki, ha volt is eső, az csak pár csepp formájában, ami még a port sem veri el.

A területünk legtávolabbi sarkába, először két fasor között vezetett az út, majd meredeken egy völgybe futott, ahol egy elvadult halastó nádasa mellett álló les jelentette az esti vadászatom színhelyét. Még csak párat libbent a pipám füstje, amikor a távolból valami halk moraj hangját hozta felém a szél. Tiszta volt az ég felettem, talán csak az égalja húzott magára valami furcsa szürkeséget- Ahonnan a moraj hagja jött.

Aztán a szürkeség fölém kezdett terpeszkedni, a színe is barátságtalanra változott, sötétszürke lett. Egy két villám is felcikázott a távolban, ami nekem elég volt ahhoz, hogy pakolni kezdjek. Rossz emlékeim vannak a régmúltból. amikor egy hatalmas rizsföld közepén kapott el a vihar, a villámok kőrben csapkodtak én pedig  - jobb híján - legfeküdtem a földre, a puskámat meg jó messzire tettem magamtól, nehogy az hozza rám a villámot.

Ilyen előzmények után után hihető ugye a villám fóbiám. Még annak sem hiszek, hogy csalánba nem üt a mennykő.

A kifelé vezető poros út, visszafelé sárrá változott, volt mivel megküzdenie az autómnak. 

Erre  napra a vadászat izgalmából ez jutott !  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr3917837319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása