Semmi különleges vadászélmény nem inspirál az írásra, de a szépen szálingózó hó igen. Már tegnap kezdte, de csak úgy mutatóba, mára már  - régi szép teleket idézve - komolyan havazik. 

Az előző év száraz, aszályos tele után, az idén bőven volt részünk esőben, sárban, még a leg lelkesebb vadászt is otthon marasztaló ködös időben, de ennek most örülni kell, mondhatni Isten áldása. 

Régi, nagyon régi havas emlékek is feltolúlnak a múltból - anélkül mondva, hogy beleesnék az öregemberek ködös emlékezésébe, hogy"bezzeg az én időmben" -  szomorú nosztalgiájába .

Valahol a Zemplén egy mindentől és mindenkitől távoli kis vadászházában töltöttem a szilveszter előtti két napot, "úttörő becsületszavamra " megigérve nejemnek, hogy szilveszterre hazaérek

. Hatalmas hóesés szakadt le aznap, de nem csak olyan vicces hólepel, hanem igazi, mert a szóróhoz már térdig gázolva tudtam csak a friss hóban kimenni . Jött a disznó, lőttem rá, de csak sebeztem. Elindultam utána a vérnyomon - ami bőven spriccelt a hóra - hogy mihamarabb kegyelemlövést tudja rá adni. Mér rég nem tudtam merre járok, amikor a vér is kezdett csökkenni, majd teljesen megszűnt. Kőrbe forogtam de már fogalmam sem volt merről jöttem, mögöttem a hó mindent betemetett. 

Nem húzom a történetet,mert a meghívóm, a házigazda megtalált, a disznó is meglett, csak én késtem le az otthoni szilvesztert ! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.