Valami belső jó érzés ülhetett ki a képemre mosoly formájában, amitől egy bevásárló kosárba ültetett kisfiú is mosolyogni kezdett. rám. Aztán már szinte nevettünk, a szemünk, a szánk bizonyosan. És ez így ment tovább, amikor összeakadtam a tologatott kosarammal egy másik hasonszőrű, korú asszoynsággak: bocsánat,  ügyetlen voltam, - modtam és más mosolygott is vissza.  A kasszánál is folytatódott a jókedv cunami, jó munkát, kitartást- mondtam neki amire pénztáros hölgynek is volt ereje, kedve viccelődni. Egy percre- talán - a robotoló munkáját is elfelejtette.

Ragályos lett a jókedv! És milyen kevés kellett hozzá! Elég volt egy aranyos kisgyerek rámcsodálkozása, aki a szakállam miatt talán a mikulásnak gondolt. Ha ez kell az "össznépi" derűhöz, akkor vállalom!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.