Útonállók!

2025.08.16. 15:24

A Pörbőly, Bajai út nagyon izgalmas tud lenni - vadász szemmel is. Igazság szerint, Dunai árvizek esetén a Gemeci vadaknak szolgál szárítkozásra és a kihordott kukorica elfogyasztására. A közlekedés ilyenkor másodrendű - és ez nagyon jól van így.

De "békeidőben" is járnak ide vadak, mint a mai reggelen is, amikor négy órakor éppen Baja felé autóztam . Először két kis süldő mellett mentem el, majd négy vagy öt mellett még. Előttem egy kamion ment, de a malacoknak  a füle sem rezzent, csak ettek tovább, alig pár centire az autóktól.

Honnan ez a bátorság, honnan ez nyugalom - ki tanította meg őket erre az életveszélyes manőverre? 

Egy biztos, vadászat nélkül is szapora lett a pulzusom!  

Bűn és bűnhődés!

2025.08.10. 11:47

Pár évvel ezelőtt az örvösgalambot úgy ismertük, hogy félénk, lakott területtől távol élő és fészkelő  madár. Ebből mára az lett, hogy szabályosan beköltözött a lakott terültekbe, kiszorítva a balkáni gerléket.

De ebben semmi meglepő nincs, hiszen a vaddisznó is ezt csinálta. Az emberi pazarlás hozadéka a mindenfelé szétszór és eldobált élelmiszer, amit a vad köszöni szépen de sokkal kényelmesebbe elfogyaszt, mintha melózni kéne érte az erdőben. 

Egy kukát egyszerűbb felborítani, mint a fél erdőt feltúrni egy kis finom pondróért. A meztőgazdaság által okozott kuktúrsivatagokban a vad nem tud megélni, a galamb, a disznó, a róka és sorolhatrnám - beköltözött mellénk, ha tönkretettük az élőhelyüket, akkor mostantól tartsuk mi el őket! 

Bűn és bűnhődés - Dosztojevszkíj után szabadon!

Egy elmaradt lövés!

2025.08.04. 16:48

A tarló melletti kukoricásban osontunk előre, hogy a tarlón kergetőző bak ne vegyen észre bennünket.Igazából nem is a bak szemétől kell bújkálni, annak látását a szerelem teljesen elvakítja, hanem a mindíg éber sutáétól. 

Jó hosszú gyaloglással sikerült belopni a szerelmespárt, de éppen akkor, amikor a bak lefeküdt pihenni.  Fekvő vadra nem lövünk - így szól a vadászregula - várni kellett, míg feláll! Vártam! 

De nem felállt, hanem felugrott, mint a villám és mielőtt észbe kaptam volna elrohant. Ennek a történetnek itt lett vége! Állatvédők örülhetnek!  

Babona!

2025.07.31. 13:55

Nem úgy indult, hogy sikeres vadászat lesz! Sőt ! Ami balszerencse a vadászatban létezik, az mind előzmény volt.

Először is, a vadászbarát kicsit naív, de jószándékú barátnője sok sikert kívánt induláskor! Talán szart a tarisznyába  - mondtam neki, de ezt meg ő nem értette. Azután, a beírókönyv kulcsa otthon maradt, húsz kilométer vissza, miközben fogyott az esti idő. Harmadszorra pedig, amikor már a lesen ültünk, egy agyatlan vadász éppen a les előtt futtatta a kutyáját, aki még szépen le is pisilte a les lábait.

Ezek után ugye nem sok jóra lehetett számítani. De mégis! Éppen a sötétedés előtti pár percben egy igazi selejt, öreg bak jelent meg a szemközti erdő szegélyén. Ott is tért örök nyugovóra! 

Ezek után nem biztos, hogy hinni kell a babonának!

Földalap!

2025.07.21. 16:40

Nagy a ricsaj földügyben, ugyanis az ördöggel egybemosott Brüsszel, a földalapú támogatást ahhoz kötné, hogy "életvitel szerűen" gazdálkodjon rajta a földtulajdonos. 

Valahogy ez lenne a jogos, és méltányos, hiszen már az "átkosban" is ez volt  jelszó: "azé a föld aki megműveli"! 

Jelenleg a műkörmöstől "Andikáig" bezárólag, száz hektárok után fizet az EU. a nem éppen arra rászorulóknak.

 

Döbbenet!

2025.07.17. 09:12

Ahogy a címben írtam, döbbenet, hogy Moldova György 2003- ban, 22 évvel ezelőtt könyvet írt az akkori egészségügyről. " A tékozló koldus " címmel. Alcím: "Járókerettel Európába"!

Az akkori kormányról úgy írt, hogy mi eltatjuk őket, önök( mármint mi) pedig legfeljebb egy kicsit korábban halunk meg, mint kéne!!!! 

Mi változott 22 év alatt? Szinte minden, de még rosszabb irányba.Része vagyok az egészségügynek, belelátok, a helyzetbe, és csak sajnálni és tisztelni tudom azokat, akik még most is húzzák az igát. A nemrégiben felszerelt arcfelismerő kamerákat leszerelik - lehet, hogy nem volt ínyére a belügyérnek a sok fáradt arc látványa?  

Leltár!

2025.07.10. 21:28

Egy vadászathoz kell puska, lőszer, esetleg távcső és kész, a többi cucc, csak a kényelmet szolgálja. Ezzel szemben a horgászathoz, millió kis szir-szar doboz, csalik, etetőanyagok, szóval egy hatalmas szatyor holmi, plusz a botok. Ha ezek közül bármi otthon marad, elmarad a peca.

Éppen ma határoztam el, hogy leltár szerint fogok pakolni horgászathoz, mert a memória kevés a sok holmihoz.

Azért volt ma élmény, ugyanis egy jókora hal akadt a horogra, a botot karikára hajlitotta, a fárasztás élmény számba ment, de éppen a szákolás előtt a hal eltépte a zsinórt és meglépett.

Jól tette, mert tegyébként sem lehet ebből a tóból négy kilósnál nagyobb halat elhozni.Ez a hal meg kétszer akkora lehetett!   

Jégverés!

2025.07.08. 21:22

Nagyon vártuk, meg is jött ! Csak nem úgy, ahogy elképzeltük. Úgy képzeltük, hogy csendesen, bőségesen ontva áldását, le fogja váltani az agyat szorító hőséget. Szélvihar, óriási károk, helyenként árvizek, kidőlf fák, áram nélkül mardt városok, szóval a várva várt eső jól berúgta az ajtót.

Persze ami a városokban dimbolás lett, az a szomjazó földeken áldás.A kukorica megúszta a pusztulást. Ez meg a bolti árakban lesz jótékony hatású.  

Száradunk!

2025.07.05. 09:11

Lassan a Tiszán át lehet lábalni, szegény Zagyva pedig arasznyi csatornává töpörödött Szolnoknál, szülővárosomnál. A Holt -Tisza pedig agonizál, az éltető víz hiányában. Évek óta beszédtéma a vízhiány, az aszály, de eddig minden fontosabb volt a politika részére, mint a megoldás. Demagógiát mellőzve ki lehet jelenteni, hogy egy kihasználatlan stadion árából fel lehetett volna építeni a Tiszai vízlépcsőt Szegednél.

Most kapkodás van, az ivóvíz ellátás is akadozik, de arról nagy a hallgatás, hogy az akkumulátor gyártó szörnyszülötteknek mekkora a vízigénye!  

Születésnapok!

2025.07.04. 17:21

Ma i napon Semmelweis Ignácot ünnepeljük, holnap meg magamat kéne, de egyikben sincs sok örömöm. Ugyanis szegény Ignác, ha látná a magyar kórházakat, forogna a sírjában. Több mint tragikus, hogy félnek a betegek kórházba kerülni, nehogy ott szedjenek föl a bajuk mellé, valami brutális kórházi fertőzést!

Itt tartunk 2025-ben kedves Ignác!

A saját 82-m nek meg csak azért kéne - persze csak módjával -örülni, hogy egyáltalán megéltem, de ennek az volt az ára, hogy nincs egy porcikám sem, ami ne szorult volna már reparálásra, vagy - csere alkatrész hiányában -  ne dobták volna ki belőlem.

Persze azért Isten iránti hálám töretlen.   

Vesztésre állva!

2025.06.27. 16:42

Több napig negyven fok körüli brutális hőség, azután jégeső, felhőszakadás, de a hőmérséklet alig csökken.Na, ezt bírja ki valaki!  Pedig ebben kell léteznünk, horribile dictu, dolgoznunk is.

A baj az, hogy az evolúció, meg az alkalmazkodás lassabb, mint a természeti kíhívások.Védtelenek vagyunk, illetve óriási energia pazarlással védekezünk. Nem kétséges, hogy ennek a meccsnek ki lesz a vesztese. Időt lehet nyerni, de kegyelmet nem! 

Roma?

2025.06.25. 11:37

Még valamit a "cigányozásról"!  Ez a szó lassan szitokszó lett, pedig nem az volt. Cigány zenészek, cigány költők, cgány festők, és sorolhatnám, ahol a cigány szó nem volt se nem sértő, se nem bántó az érintettek részére, pejoratív rosszhindulat sem volt bennük. Amikor a cigány bűnözésről kezdtek beszélni, akkor vették elő a roma elnevezést, amit sokszor nagyon furcsán használunk, pedig a cigány bűnöző attól nem lesz népszerűbb, hogy ha romának nevezik. 

Neves művészek, tanult közéleti személyiségek - ugye milyen érdekes - büszkén használják magukra  a cigány jelzőt- Szóval nem az elnevezéssel van baj, hanem a tartalommal. A bűnöző meg bűnöző marad, akár hogyan is nevezzük. Azt szépíteni nem lehet!    

Vissza a gyűrűt?

2025.06.20. 22:08

Hű de nagy a felháborodás az Aranyosi féle cigányozáson. Humoristaként, viccesen és mellette önirónikusan tette, amin  - szerintem -  az érintettek is nevethettek. Nem is a cigányviccekel volt a baj, hanem az Aranyosi  oldalválasztásával. Mert hasonló, sőt ennél keményebb cigányozást engedett meg magának anno Fábry, de Bajor Imike is profin adta elő a paródiáit. Ha Aranyosi gyűrűjét visszaveszik, akkor Kusturica film paródiáját miért ismétlik számtalanszor a TV-ben? 

Ezek szerint lehet cigányozni, de nem mindegy kinek!

Ajándék!

2025.06.15. 15:36

Na ugye megmodtam, ha a reggeli pecánál Fortuna mellém ül, akkor az esti vadászatnál is mellettem lesz. És most senki ne várjon valami durranós, zsigerelős, nyúzós történetet, a vadászat ennél több is tud lenni!  

Az történt ugyanis, hogy naplemente előtt, amikor a fények tompulnak már egy kicsit, de a sötét várat még magára - a szóróra kiszaladt egy csomó kis csíkos malac, majd utánuk két anyakoca. Ennél nagyobb öröm nem is érhetett volna.  Ugyanis ez a két koca átvészelte a vadkárelhárító zöldruhás hiénák lődühét és valahol megellették csodás kis malacaikat. 

Jobb helyre nem is hozhatták volna,tudták biztosan, hogy a lesen ülő szakállas öreg vadász előtt, biztonságban vannak. Kivártam amíg jól nem laknak és tovább állnak, csak utána osontam el.  

Fortuna!

2025.06.12. 16:53

Úgy terveztem a horgászatot, hogy  egy etetőanyagal felpakolt cuccot bedobok, ne teljen az időm haszontalanul. amíg a sok homit kirakosgatom. Szóval nem nagy meggyőződéssel kezdtem a napot, még élt bennem a nemrégi horgászatom eeméytelensége. 

Nem telhetett el öt percnél több, kapás, fárasztás és egy ötkilós ponty máris a szákban. Azután még egy és még egy! 

Ilyen az, amikor Fortuna is mellé ül az embernek! 

Parajd!

2025.06.02. 16:51

Óriási érték pusztult el Parajdon! Volt szerencsém ott járni, csodálni félelmetse méreteit, lenyűgöző termeit, szinte templomi áhítatot igénylő belső tereit. És ez most nincs, elpusztult. 

Azért megkérdezném az "illetékeseket", hogy a bánya fölött folyó Korond patak, nem ejtette-e gondolkodóba őket. Sok példa mutatta már, hogy egy kis szelíd vízfolyás, hogyan tud pusztító árrá változni, pár óra alatt. MIután a Parajdi bányára egész túrisztikai iparág épült, sok ember egzisztenciája, munkahelye függött a bányától, ezt a patakot még idejében szeliddé kellett volna tenni, esetleg máshová vezetni.

Isten nyugosztalja a bányát!

Macska-jaj!

2025.05.27. 16:30

Kusturicától kölcsönözve a film címet, a hazai macskákról pár szót. Konkrétan a felelős állattartásról. Ami nem azt jelenti, hogy etetjük a környék összes macskáját, szegény cicák hagy egyenek, azután ha az ingyen koszt elmarad, boldoguljanak úgy, ahogy tudnak. Ők pedig tudnak! 

Most tanulnak a házak közelében fészkelő kis madarak fiókái repülni, ami első nekifutásra rendszerint csak a földre sikeredik. Innen, az aggódó szülők hívására kapnak újra erőre és folytatják a nehéz tanulást. Ha a macskák ezt engedik. A legtöbb kis fióka a macskák szájában végzi a rövidke pályafutását! 

Óriási a pusztítás. Túl sok a macska!

"Majdnem"!

2025.05.22. 21:55

Ez az esős május, a "majdnem" megcsinált dolgok ideje. Majdnem nyírtam füvet - de ugye jött az eső, elmaradt, majdnem kimentem vadászni, vagy horgászni, de jött az eső.....stb. 

Viszont amire nagyon jó az esős idő- a palántáimon kívül - az az olvasás, és a rajzolgatás. 

Az időjárást befolyásolni nem tudjuk - még imával sem - hála Istennek, de alkalmazkodni lehet és kell is hozzá. Ahogy a mondás tartja, mindent a maga idejében! 

Stílus?

2025.05.17. 16:54

Elegáns sötét öltöny, hozzávaló ( az elhívatottságot szimbolizáló színű) nyakkendő, nyilván jóféle cipő - szóval minden adott az "úriember" kinézethez. 

Amíg meg nem szólal! Mert attól kezdve, a svájci sapkás, , koszos, rongyos, piától bűzlő kocsmatöltelék szavai jönnek ki a szájából - amik ráadásul nem a sajátjai, úgy adták a szájába. 

Mindez történik - a templomok után - az ország legszentebb házában. 

A stílus, maga az ember - szól a mondás! Addig kéne stílust váltani, amíg  nem késő.  

Szomjazunk!

2025.05.12. 21:44

Májusi eső, aranyat ér - szól a mondás - és ebben a tavaszban ez működött. Legalább is ezen a tájon! Szegény homokhátság továbbra is szomjazik, a kutakból eltünt a víz, a folyók holtágai kiszáradóban és még most is csak ott tartunk, hogy impotens operatív törzseket állítanak össze a baj kivizsgálására. Gondolom, jó fizetésért. 

Már rég meg kellett volna építeni a vízlépcsőket mind a Tiszán, mind a Dunán  és nem engedni elfolyni az éltető "fehér aranyat". 

Úgy látszik, ebben az országban jut pénz stadionokra, teljesítmény nélküli horror fizetésekre, stb.   

Új módi!

2025.05.05. 15:16

Beszéljünk akkor még egy kicsit a vadászatról - pedig ez a szép hívatás kezd leamortizálódni sokak szemében - hozzáteszem, joggal! 

Egy új jelenség, vadászati mód, kezd elterjedni az őzbakozásban. Ez pedig nem más, mint az "egy tételben", két, három nap alatt kilőtt teljes kvóta mennyisége. Van olyan, hogy egy, vagy két ember megveszi az összes bakot és a távlövéseket gyakorolva rajtuk, akár tíz, vagy húsz bakot is kilőnek. 

Jó érzésű vadőr cimbora okfejtése akár helyt álló is lehetne, ha a gyomrom ezt bevenné.Ez úgy hangzik, hogy az őzállomány legkiseb zavarásával jár ez a módszer, nem kell a bakokat egyesével, más-más vadászokkal tertékre hozni.

Ezzel a "távlövős"mószerrel meg az a bajom, hogy ennek semmi köze a vadászathoz.  Erre találták ki a lőtéri távlövészetet . Hallotam egy ilyen beszélgetést a hős vadászoktól, ahol csak a leadott lövés távolsága volt a beszéd témája!   

Forog a sírjában az összes derék vadászírónk!

Vadkár!

2025.04.28. 16:17

MIt is takar, milyen feladatot ad a vadászoknak az a szó, hogy vetésőrzés. A tavaszi kukorica vetésre a vaddisznók nagy örömmel járnak rá, inmádják a vetett sorokat kitúrni, olykor több hektárban is kárt tenni. Ez addig igaz is volt, amíg sok volt a disznó. 

A sertéspestis miatt kilőtt mindenféle korú, ivarú disznók miatt, a maradék kevéske disznó által okozott "kár" már alig több, mint amit a vakondtúrások jelentenek. Tehát bőven beleférne abba a 10%-ba, amit a törvény szerint, a gazdáknak el kéne viselniük. De nem viselik el, megy a hiszti, ha csak egyetlen kis túrásocska jelenik meg a földjükön. 

Miközben a földtulajdonos békésen alszik  a  puha ágyikójában, a bolond vadász az éjszakáját áldozza, hogy az ő földjén csőszködjön.     

Ünneplünk?

2025.04.19. 12:03

Sok ünnepnap van az egyházi naptárban, de magasan a Húsvét a legnagyobb. Nagypéntek Jézus halálát testesíti meg, Nagyszombat pedig a feltámadásét. A katolikus hívőknek ezen a két napon a csendet, a befelé fordulást, Jézus áldozatvállalását, értünk való halálát kéne átgondolni,és a feltámadási misén részt venni.

Jó messzire távolodtunk el az ünnepi áhítattól, amit jól mutat a szomszédban süvöltő láncfűrész hangja, távolabb füvet nyírnak, szóval nem az áhítat csendje üli meg a falut. A kerszténység hagyományainak elvárásai egyre kevesebbeket érint meg, ami mellé akaratlanul is mellé tenném az iszlám szigorú szabályait, amit a hívők szigorúan be is tartanak. 

Jó példa volt erre az a focimeccs, ahol az arab focicsapatot éppen meccs közben érte a ramadán vége, amire a meccs félbeszkadt és a játékosok ettek ittak egy falatot kortyot. Ez ám a vallási fegyelem! 

  

Dolgozni?Minek!

2025.04.16. 16:50

A ma emberének - főleg a fiataloknak - a televízió már nem opció, ha netán mégis nézik, akkor jó lenne, ha szerepét betöltve, a szórakoztatás mellett tanítana is! De nem úgy, ahogy egy most lecsengő sorozatban történik, ahol a tanyasi körülményekbe - a pornósztártól kezdve, a börtönből szabadulton át, a link influenszerekig bezárólag  - csuknak ösze embereket.

Aki meg komolyan veszi a munka feladatot, azt kicikizik. Még nem tudom, ki fogja megnyerni a vetélkedőt, de hála Istennek  a döntőbe két olyan ember került, akik tudnak is és akarnak is dolgozni!

Bármelyik is nyeri, helyére kerül a világ rendje. De nem a TV 2 jóvoltából!!

 

   

Fogat fogért!

2025.04.09. 17:25

A történet egy lötyögő tejfog kipöccentésével kezdődött. Ahogy eddig is, most is egy konyhai széken ülve történt a "műtét", Soma kutya is élénken érdeklődött a történtek iránt, már csak azért is, mert a legnagyobb kedvence kicsit sirdogált, de csak megszokásból. "Ugye Papa nem fog fájni" - mondat párszori ismételgetése után a kis tejfog nagy ívben landolt a kövön és Soma rástartolt, és mire egyet is kiálthattam volna, bekapta!!! 

No ekkor lett igazi sírás,  a kis tejfog hiányozni fog a gyűjteményből, hacsak.... hacsak a másnapi produktumból elő nem kerül! Kínos, nem kínos - unokáért mindent - jelszóval próbáltam megkeresni! 

Nem lett meg, de a történet mára, nagy vidámsággá szelídült! 

Kutyadolog!

2025.04.05. 15:17

MIelőtt belevágtam volna egy kiskutya vásárlásába, alaposan tájékozódtam. Az uszkárokról sokmindent tudtam hiszen voltak uszkárjaink.A vizslákról is, mert vizslám szinte mindíg volt és van is! Amikor a Bichon Havaneseről azt a sok jót olvastam, szinte el sem hittem.

Aztán lett Soma, a kis Bichonka és a sok jóhoz csak hozzátenni tudok, elvenni nem.  Először is, határtalan intelligens, tanulékony, de ami ennél is sokkal fontosabb, iszonyatosan sok szeretetet és ragaszkodást ad és nyújt. 

Korábban írtam már a fejlődési stádiumairól, de mostanra - nyolc hónapos korára - igazi jellem lett, örökké vidám, sokszor bohókás családtag.

A legutóbbi foghúzós történetben is főszereplő volt - de erről majd leggközelebb! 

 

Mi jöhet még?

2025.03.31. 21:47

Lassan nem lesz egyszerű derűsnek és optimistának lenni, ha a híreket hallgatjuk. Lehet, hogy nem kéne?  Nem elég az a szörnyűség, ami pusztítja a madarakat, most már a hasított körműeket is - ideértve a marhákat, sertéseket, juhokat - ami áttrerjedhet a vadon élő állatokra is, a háborús riogatás is napirenden van. Még a covidot sem hevertük ki, a szorongás beköltözött a mindennapokba, erre egy felelőtlen barom, azt javasolja, hogy spájzoljunk be 72 órára, ha háborús helyzet lenne. 

Rendet kéne teremteni az agyakban, főleg azokéban, akiknek jó üzlet a háború. Legyen a béke a legjobb üzlet!

Vitázunk?

2025.03.24. 10:31

Nem kérdés, hogy valamiről, bármiről, lehessen szabadon vitázni. A baj ott van és akkor van, ha a vita és a meggyőzés között éles a különbség. De a vitázó helyzetig el is kell jutni, de nem muszáj. Isten nagy ajándéka, a szótlanság! Vitát provokáló helyzetben, zsákutca a provokálónak, ha nincs válasz.  A legnagyobb vitazáró cselekedet, a némaság. 

De ha már a vita elindult, akkor a baj ott kezdődik, amikor agrsszív győzködéssé fajul. Amikor nem fogadjuk el a másik véleményét, hanem erővel a sajátunkét akarjuk ráerőltetni.

"Szép" példa erre a magyar parlament. Ahol "állítólag" tanult embereknek kéne észérvekkel előrukkolni, de nem ez történik, a kocsmai stílus semmi ahhoz képest, ami ott folyik. 

Kamerázunk?

2025.03.20. 12:35

Nem tudom, máshol hogyan van, de errefelé az "dívik", hogy a tulajdonosok, vagy kiváltságosak, bekamerázzák a vadaknak kitett szórókat. Ráadásul a szórók már nem úgy működnek, hogy a vadőr két-, vagy háromnaponként kiszór egy-két fandli kukorocát, hanem egy ronda zöld , műanyag hordót akasztanak egy fára, vagy ágasra és abból pergeti az automata a kukoricát.

Azután, a kiváltságos valakiknek a mobiljára jön a képüzenet, disznó, vagy szarvas van a szórón. Nem kell várakozással tölteni az időt,  a jelzett időpont előtt elég pár perccel kiérni - mint a vonathoz - és már lehet is lőni. 

Ez a módszer lehet, hogy eredményes - sőt, biztosan az - de hogy a vadászahoz a világon semmi köze nincs, az biztos.

  

Kétféle kokárda?

2025.03.15. 15:09

Nagyot változott a világ, de nem jó irányba! Itt van ez a tavaszi szép ünnep. az ifjú forradalmárok ünnepe, a szabadságharcunk  nyitánya, március 15-e. A hatvanas években - egyetemistaként, ezt úgy éltük meg, hogy vagyunk mi, fiatalok és vannak azok, akik ezt tűzzel, vassal próbálják kiírtani. Jó érzés volt lázadónak lenni, a Szegedi Petőfi szobrot titokban megkoszorúzni.

Azért ilyenkor páran rendőrkézre kerültek, de én megúsztam. Azután történt egy rerndszerváltás, a márciusi ifjak ünneplése pirosbetűs ünnepnap lett, de az ünneplők két táborra szakadtak, ahogyan a plitika kettészelte őket. 

Kokárdával a kitűzőkön folyik az acsarkodás, ami talán a korábbi rendőrbrutalitásnál is szomorúbb, ugyanis egymást marjuk. 

Békét!

2025.03.11. 09:34

Teljesen önhatalmúlag állítok szembe, látszólag egymástól független dolgokat. Ha meg "véletlenül" mégis találtatik összefüggés, akkor - ahogy én is gondolom - nagy a baj. Nézzük az egyik "oldalt", az élővilágot. Elszabadult vírusok támadásától meghalt emberek millióit, az élelmiszerek  - ha van belőlük - mindenfélével fertőzöttségét, ha meg nincs, akkor az éhinséget, az egyre apadó ivóvízmennyiséget, a levegő szennyezettségét, stb. De az állatvilág is bajban van,  a haszonállatokat sok év óta nem tapasztalt fertőzések sújtják, a madárinfluenza,a kergemarhakór, a száj és körömfájás stb. De a fertőzések nem állnak meg  a haszonállatok istállóiban, a vadon élőkben is pusztítanak, mint például a sertéspestis. 

Szóval nagy baj, de ennél van nagyobb is! A háborúk és az azt kiszolgáló fegyverkezés. Idéznék egy politikusi mondatot, amitől kirázott a hideg:  "a német hadiipar felpörgött, ami nagyon jó nekünk, mert beszállítóik leszünk!"

Ha a jólét ára a háború, akkor nem kérek belőle.Inkább szegényen, de békében!  

Cigányzene!

2025.03.05. 17:02

Még valamit a kocsma "projekthez"! Nem kell hozzá hosszútávú memória, hogy felidézzem az itteni halászcsárda cigányzenés, teltházas napjait. A Sobri féle halászlé messziről vomzotta az embereket, de az igazi hangulatot mégis csak az öttagú cigányzenekar adta. MInt ahogy sok sok más kisfalusi, vagy városi éttermekben is - nem kocsmában - ahol jó ételek mellett, jó zenével, mégis csak nívósabban lehetett kikapcsolódni, mint a tablettás boros krimókban.

Hová lettek a zenészek? Nem őket kellett volna inkább támogatni?

Kocsmázzunk?

2025.02.28. 21:25

Na végre, csak erre vártam, hogy megoldódjon a falu minden gondja, baja, hiszen már csak ez kellett hozzá. Három millió támogatást egy kocsmára! Az nem baj, hogy bezárt a Takarék, hogy bezárt a posta, hogy nincs orvos, hogy a kisbolt is bezárni készül, stb. stb. - a lényeg, hogy legyen kocsma! Ennyire felértékelt bennünket a miniszter, hogy a falusi ember egyetlen kultúrális igénye, a kocsma. 

Mert bizony óriási kultúrális siker, a pultot támasztó pár csóró alkesz. 

Nem nagyon értem hogy onnan a csili-vili politikusi bársonyszékekből csak ennyire telik? Nem kéne már egyszer valainek elmagyrázni, hogy vidékinek lenni nem jelent  automatikusan igénytelenséget? Bársonyszékben is lehet valaki tök hülye! Automatikusan!!

Együnk halat?

2025.02.22. 21:42

Nem akarom bántani a pecásokat - olykor én is botot ragadok - de ez az egymillió horgász már enyhe túlzás. No nem a létszámmal van gondom, hanem az általuk okozott kárral. Most jött ki a Balatoni halkutató intézet  - szépen mondva a limnológiai intézert jelentése, hogy a Balaton vízminőségének romlásában, a rengeteg etetőanyag beszórása is ludas. Ehhez vegyük még a nyári szezon pisiterhelését! De akkor mi lehet azokban a focipályányi kis tavakban, ahol ugyan ez folyik? 

Az innen kifogott halakra szokták mondani, hogy ne firtassuk, jobb ha nem tudjuk mit eszünk.

 

Rókázunk!

2025.02.19. 11:49

Röviden az előzmények!

A TV híradó mutatta, hogy egy terepjáró hátsó pótkerekén, két rókatetemet utaztatott valaki. Ekkora barmot régen láttam!  Azért azt ki lehet mondani, hogy a róka kilövése nem tilos, sőt, sok vadásztársaságnál, a dúvadirtás programban majdnem  hogy kötelező. Eddig ez rendben! de az nincs rendben, hogy a mai vadászatellenes világban, egy ilyen látvánnyal sokkolják az embereket, ugyanis az felér egy provokációval. 

Alig egy évtizede még a lőtt vad szállítása, a terepjárók hátuljára szerelet vadszállító rácsokon történt, akár kilométereken keresztül is, a vadátvelő helyig. De azóta a világ nagyot fordult, a közvélemény nem tolerálja a lőtt vad látványát - az igaz, hogy az asztalra került vadételek után szájukat törölgető álszentek is ezek  a finnyáskodók közül  kerülnek ki.

Azt nem nagyon értem, hogy két rókatettemmel mi a fenét akart kezdeni az autós, talán a bőrét lenyúzni és kikésszíttetni, bár a rókabundák ideje is elmúlt. Sajnos!

A nagyobb baj az, hogy állandóan szolgáltatjuk a botrányokat a media által ellenünk hergelt embereknek.     

süti beállítások módosítása