Megjelent az "EB A VADÁSZ KUTYA NÉLKÜL" címü könyv
Marci
2010.08.01. 10:28
Addig nem akartam az írásokkal továbblépni, amíg a Viterboi képek nem kerülnek föl, de valószínű, a "red alert" - jól megérdemelt szabadságát tölti.
De a tegnapi napnak volt egy "történése", amit nem tudok magamban tartani. Zárójelben jegyzem meg, hogy űzekednek az őzek, ami az őzvadászat egyik izgalmas és a jó őzhívás minden csinját-binját ismerő vadásznak, igen nagy élvezetet jelentő időszaka.
De nem vadászatról lesz szó. Röviden az előzmények. Létezik Pesten egy judó iskola, ahol a mentálisan sérült és a teljesen ép gyerekek együtt sportolnak. Óriási ötlet, van gazdája is a "Józsi bácsi", aki ezt a csapatot működteti, edzi. És óriási az eredmény is. Tegnap volt a táborbúcsú, amihez a helyet a Gemenci RT. biztosította. Tavaly is részt vettem rajta, meg idén is. Csak egy példa - ami nagyon megrázott. Jó értelemben véve.
Az elmúlt évben került ebbe csapatba Marci, egy súlyosan sérült 9-10 éves gyermek, akiről a Pethő intézetben már lemondtak, elküldték, hogy reménytelen a gyógyulása.Tolószékben, önálló életvitelre képtelen módon került Józsi bácsihoz. És mit tesz a sport, a jó közösség és a kitartó munka és a szeretet, tegnap Marci - ha kissé gacsosan is - de együtt rohangált a többiekkel. Amikor a magnóból egy Fenyő Miklós szám ment, azt ragyogó szemmel, jól érthetően együtt énekelte a többiekkel. Megható, és szivet melengető érzés volt Marci felhőtlen boldogságát látni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az angol beteg 2010.08.01. 13:25:10
Az angol beteg 2010.08.01. 13:27:28
Az angol beteg 2010.08.01. 13:30:16
red alert · http://autosiskola.blog.hu 2010.08.02. 09:28:00
Yarissa 2010.08.02. 20:02:53
Engem is nagyon megrendített valami.....
Láttam egy 8-10 éves fiúcskát, aki szintén tolószékbe kényszerült, de segítség nélkül egyetlen lépést sem tudott tenni, sőt a kezét sem tudta használni. Egész nap édesanyja segítette őt, hogy a kerekesszékkel vagy ölben , de résztvegyen a közös programokban. Mindezt, mosolygó, ragyogó arccal.
Azt hiszem ekkora erőt, hitet még emberben nem láttam. A sérült fiú nap mint nap édesanyja mosolyából merítheti az életerőt. Általában a sérült gyermeket nevelő anyukák fájdalma egy életre kiül az arcukra.
Ahogy rájuk néztem összeszorult szívem, lelkem és folytogatott a sírás, milyen érzés lehet egy anyának nézni az egészséges gyermekeket amint önfeledten játszanak , miközben az övé a "széket" sem tudja elhagyni. De az anyuka arca egész nap a mosolytól ragyogott.
Nagy dolog lehetett hogy ebben a judo iskolában az egészséges gyermekekkel együtt lehetett és Marci fejlődését látva, neki is kitárult a világ, értelme lett az életének.
Minden tiszteletem, elismerésem azoknak az embereknek, akik ezt létrehozták, és igaz szívvel, hittel, ezer fordulaton igyekeznek végigvinni ezt a gyönyörű elképzelést és ezeken a gyereken segíteni próbálnak.
Ha több ilyen nemeslelkű ember lenne, jobb lenne a világ!
Vagy csak abba kellene belegondolni, hogy mi, akik egészségesnek mondjuk magunkat ma... holnap lehet hogy egy baleset folytán már nem leszünk azok.
Nem elég rálegyinteni, de a puszta sajnálat sem elég, sőt megalázó.
Tevőleges segítség kell, és a sérült emberek is azt várják, hogy elfogadják őket.
A másság elfogadása ....meg kéne tanulni.