Szegény Dani kutyám elvesztése, hír lett.

Sorban kapom az ajánlatokat, mindenféle kutyust ajánlanak búfelejtőnek. De azért ez nem így működik. Nem számszerűleg akarom a kutyámat pótolni,  hanem érzelmileg. Nem az a lényeg, hogy két kutyám legyen újból, hanem, hogy milyen kutyám legyen.

Dani kiválasztása vadász-szemmel történt, ráadásul szerencsésen, valóban nagyon jó vérű kutyus volt, már megint könyvemre hívatkozva, leírtam benne egy-két hőstettét.

Evilágban eltöltött 11 éve alatt, társak lettünk, vadászatban elválaszthatatlanok.

Egy ilyen kutyát nem tudok pótolni. Ismerem a kutyás "aranyszabályt", egy kutya elvesztésének a fájdalmát, csak egy kiskutya érkezése tudja enyhíteni.

De én még ezt nem akarom. Még nagyon az emlékével élek. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.