Jézuska

2009.12.24. 16:26

Öt éves voltam. Szép, puha, havas karácsonnyal. Gyerekként nem nagyon éreztem a háború  utáni nyomort, mert Anyán igyekezett a fogságban lévő Apám nélkül is meghitté varázsolni az ünnepeket. Szenteste megjött a Jézuska, hogy mit hozott arra nem emlékszem, de Márti nővérem levelére igen. A Jézuskának írtuk, illetve ő írta, én csak térdeltem a széken és ámultam, hogy tud írni. Kedves Jézuska - kezdődött a levél. Nagyon szépen kérünk, én és a csabi, hogy az aput nagyon hamar hozzad vissza, mert anyu sokat sír és szomorú és mi is !

Aggódva kérdezgettem, hogy biztos megkapja-e a Jézuska, de Márti bizonygatta, hogy reggelre eddig mindíg eltünt az ablakba kitett levél, szóval a Jézuska elvitte.

Akkor jó, állapítottam meg, ha elvitte, akkor vissza is hozza Aput, akiről semmi emlékem nem volt, mert egy éves lehettem, amikor fogságba esett. Az éjféli mise után - ami a rossz állapotok miatt délután volt -  Édesanyám odavont maga mellé, hogy beszélni akar velem. Velem? Velem Édesanyám, még sosem "akart" beszélni, csak egyszerűen beszélt, minden bejelentés nélkül. Rosszat sejtettem. Ennek az estének minden perce élesen vésődött az emlékezetembe, mintha ma lenne. Anyám maga mellé vont a kanapéra, átölelt és csendesen annyit mondott. Kisfiam, azt hiszem tudnod kell, hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyfát és az ajándékokat.

Valamit még mondott, hogy végül is a Jézuska adja meg a lehetőséget, vagy hasonlót, de a feltörő zokogástól ezt már nem hallottam és kétségbeesetten rohantam Mártihoz,hogy csúnyán átvert,mert ha nem a Jézuska hozza az ajándékot, akkor Apámat sem fogja visszahozni.

Összetört szívvel ténferegtem a következő napokban. Nem akartam elfogadni Anyám szavait, nem akartam felnőtt lenni. Gyerek akartam maradni, hinni akartam továbbra is a Jézuskában.

Pár nappal karácsony után egyik este, nyílt az ajtó és betoppant Apám. Csak arra emlékszem, hogy hisztérikusan kiabáltam hogy ugye, én megmondtam, hogy a Jézuska hozza az ajándékot !

Boldog, Békés Karácsonyt mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr291620915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solti anasztazia 2009.12.24. 21:57:04

Istenem a hideg razott ki...erre nem emlekszem,hogy meselte volna ilyen formaban...nagyon szivbe hatolo..
Onnek is es minden kedves olvasonak,valamint csladjanak Kellemes Unnepeket kivanunk!!!

solti anasztazia 2009.12.26. 10:27:07

Hu de megvaltozott az oldal....de joooo...en mar varom a kovetkezo irasokat!!!
puszi

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2009.12.26. 11:54:17

Ez az új forma, a Poth Sanyika karácsonyi ajándéka.Ezúton is köszönöm Neki.
süti beállítások módosítása