Március idusa

2010.03.15. 09:31

Lehet, hogy nem éppen március 15-én aktuális a mondandóm, ilyenkor ünnepelni kéne, de valahogy már nem megy. A hatvanas években, "lánglelkű" egyetemistaként, a fokozott rendőrszigor és rendszeres egynapos elzárás ellenére is - természetesen éjszaka és titokban -  megkoszorúztuk Petőfi szobrát. Hazafinak éreztük magunkat, mégha nem is voltunk teljesen tisztában, hogy ez mit is jelent. A lényeg a lázadás volt. Azt viszont konkrétan tudtuk, hogy kik és mik ellen. Volt egy kiskocsma törzshelyünk, amikor már mindannyian kikerültünk a hűvösből, egy kis esti fröccsözés mellet beszéltük meg a dolgainkat. Hősnek éreztük magunkat, olyannak, mint a márciusi ifjak. Volt közöttünk egy "túlkoros" évfolyamtársunk, aki szellemi képességei miatt  rejtély volt, hogyan haladhatott évről évre a diplomáig. Olyan "érdeklődő" típus volt. De az is érdekes volt, hogy a rendőri "kikérdezéseknél" ezeknek a "titkos"  beszélgetéseknek a  témái, szinte szóról szóra  előkerültek. Nem kertelek, besúgó volt. És itt mondom el az indokomat, hogy miért nem megyek el negyven év óta egyetlen egyetemi találkozóra sem. Ugyanis nem óhajtok ezzel az emberrel találkozni. Gondolom, azóta váltott már köpönyeget, más bálványok seggét nyalja, vagy új eszmék lánglelkű harcosa. Ha majd ez a redvás politika kivonul ezekből a szép ünnepekből, akkor megyek újból koszorúzni és nem éjszaka, titokban, hanem világos nappal, az unokámmal kézenfogva, felemelt fejjel.  

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr541840510

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hol nem szavalt Petőfi? 2010.03.15. 12:21:25

A tulipános ládának öltözött Varga Miklós egészen biztosan elénekelte a Nemzeti Dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, sőt, a nemzeti kebel mintha szegény Tolcsvay Bélát is odapakolta volna egyszer egy Bösendorfer zongorával. A márciusi ifjak dolgairól sz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ladislaus 2010.03.15. 11:25:57

tegyél érte. Menj és szolj be a politikusoknak, menj oda hozzajuk es kerd meg oket hogy ne "szemeteljek" tele a nemzeti unnepet.
Varod a sult galambot? Fogd emg es susd meg Magad.
Ilyen egyszeru ez!

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.03.15. 11:41:10

@ladislaus: ..pontosan a sült galamb váratik arra, hogy berepüljön a szájba. Ennél egy lépéssel előrébb vagyok, mert elmondom a véleményem. Persze, csak ha kérdezik. No próféta...állampolgár !

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.15. 11:48:19

pontosan. Csak te tudsz változtatni a helyzeten. Ha otthon maradsz, akkor szabadon garázdálkodhatnak a politikusok. Reclaim the celebration!

Ianas 2010.03.15. 12:06:39

@Rékuc: Ebben az a paradox, hogy ha az ember "változtatni" akar, akkor be kell szállnia pont abba a politikai játékba, ami ellen Acél Csaba kikelt. Namost akkor semmivel sincs előrébb.

Az ünnepek meggyalázása ellene EGYETLEN módszer van: az összes párt-megemlékezés bojkottálása. "Passzív rezisztencia".

Attól, hogy kimész az utcára hőbörögni, nem változik semmi, ezt az elmúlt pár év fényesen bebizonyította.

Mindennek megvan a helye és az ideje. A politika a Parlamentbe való. Az utcára az ünnep. Maximum. Mint minden normális, civilizált országban.

Öreg Sam 2010.03.15. 12:36:49

@Ianas:
Egyetértek,illetve a posztolóval is.
Nekem még vannak emlékeim,mikor március 15-én előállitottak az utcáról,csak azért,mert farmerben voltam és szakállas...
A sunyi politikusok házatlan csiga módjára benyálkázták az ünnepeinket.Szép,kívánatos a gyümölcs,de miattuk nincs gusztusom hozzá.

Ludvik Jahn 2010.03.15. 12:46:44

A probléma nem azzal van, hogy a politika megjelenik egy nemzeti ünnepen. Elvileg minden párt azonos értékeket fontosnak tartó választópolgárokat képvisel. El nem vitatható joga ezeknek a közösségeknek , hogy egy nemzeti ünnep üzenetében az arról kialakult társadalmi közmegegyezést tiszteletben tartva a maga által fontosnak tartott értékeket kihangsúlyozza. Kevéssé szerencsés, ha az ilyenkor elmondott beszédekben túlnyomórészt a napi politikai csatározások utózöngéi jelennek meg és ünnep valódi jelentősége elveszik ezek között. Nem arra koncentrálnak/koncentrálunk mi köt össze, hanem arra, mi választ szét.
Mindazonáltal, ha valakinek ez nem teszik, az nem vesz részt pártrendezvényen, ezzel nyilvánítva ki a véleményét. Ha a társadalomban egyre több embernek lesz igénye másfajta megemlékezésekre, akkor a politikai is lépni fog. De addig ne várjunk változást, mert az leginkább rajtunk múlik....

remekelek64 2010.03.15. 12:59:09

Igazad van Csaba, meg nem is. Mert ünnepelni nemcsak kint lehet. Én például Petőfi verseket hallgatok a YouTube-n, Csorba Lászlót olvasok az Indexen, magyar népdalokat hallgatok és hallgattatok. Én így ünneplek. Az is lehet,hogy-miután eltakarodtak a magyarságság sírásói, megélhetési bűnözők, Jobbikostul, szocialistástul-, kimegyek a Petőfi szoborhoz és RÁJUK gondolok. Mert ŐK -a mai pártcsinovnyikokhoz képest- hősök és igazi hazafiak voltak.

törppapa 2010.03.15. 13:05:14

Az én véleményem is az, ha valaki küzdeni akar, be kell szállni a ringbe. Kívülről kibicelni, passziv rezisztenciát hirdetni értelmetlen. Egyébként véleményem szerint éppen ennek a passzív rezisztenciának az "eredménye", hogy mára elértük: Legnagyobb nemzeti ünnepünkön a körúton egyetlen nemzeti színű zászlót sem lehet látni. Nemzeti ünnep? Szégyen!

StavrosMenace 2010.03.15. 13:15:34

sírjatok még pár 10 évig, gratulálok

elfelejtette 2010.03.15. 13:20:44

Szerintem szolni kene man Petofieknek meg Kossutheknak, hogy ne politizaljanak annyit, a csaszar mar unja.

RustySpoon (törölt) 2010.03.15. 13:40:28

@elfelejtette: erröl van szó.. márc 15 és okt23 nem olyan ünnep mint a karácsony.. kőkemény történelem és politika. Ettöl függetlenül én is azt mondom, hogy közös állami ünnepekre lenne szükség..
De mivel márc15 és okt 23 tiltott ünnepek voltak 20 évvel ezelőttig, mindkét ünnep a régi rendszerrel való szembenállás üzenetével töltődött fel, így politikailag nem lehet rá ma sem semlegesen tekinteni. Plusz idén kampányidőszak van, ne csodálkozzunk, hogy még az az MSZP, akinek az elődpártja verette a másképp gondolkozókat, kimegy és ünnepel... khm, elnézést.. kampányol.

@Ianas: "Mindennek megvan a helye és az ideje. A politika a Parlamentbe való. Az utcára az ünnep. Maximum. Mint minden normális, civilizált országban."
Látszik, hogy még nem éltél normális, civilizált országban. Amiről te beszélsz az a posztkomcsi országokban van így.. normális demokráciában a politika az utcán IS zajlik.. Ne higyj el mindent amit a TV-ben mondanak.. nézz szét, utazz el olyan országokba ahol "civilizált emberek" gyújtanak fel kukákat.. Értsd már meg végre, hogy a demokráciáról nem egy fotelben ülve álmodozni kell, hanem tenni érte, hogy működjön..

Ianas 2010.03.15. 14:06:20

@RustySpoon: OK. Akkor menj igazán civilizáltan kukát borogatni. Aztán az én adómból majd kitakarítják utánad a várost.

A nagy faszt, már bocsánat.

a TÉNYEK mutatják, hogy az utcai politizálás sehova sem vezet.

De nekem rohadt mindegy. Amíg van mi után befizetnem az adómat, amiből kitakarítanak a csürhe után, leszarom az egészet. Boldogmárcius15ét.

Tóth Ágas 2010.03.15. 14:12:50

az utcai politizálás sehova nem vezet? ez egy mekkora hülyeség.

A franciák, olaszok, angolok stb évente sokkal több napot töltenek sztrájkkal, utcai megmozdulásokkal, mint mi.
és vajon azért, van ez, mert mi ennyivel jobban élünk?

az érdekekért való küzdelem nem egy rossz dolog, mitöbb a demokrácia alapja. nálunk inkább az a baj, hogy sokan fel sem ismerik az érdekeiket és nem is képviselik azokat. majd valaki más.. aztán nem értik, miért is olyan szar nekik.
ha már nagyon elcsesződnek a dolgok, igenis van értelme "balhézni". az jelöli ki a tűréshatárt.
nálunk 20 éve megadóan tűri a többség, hogy majd csak kialakulnak a dolgok. hát nem úgy tűnik, hogy ez működne.

Hóember 2010.03.15. 14:19:58

Nekem megy. Igaz, itt vidéken egyszerűbb a helyzet, minden évben délelőtt 10-kor a Kossuth, ill ősszel az 56os szobornál. Iskolások műsora, utána egy önkorm. képviselő beszél. Persze van, amikor olyan a szónok, mint a fent említett besúgó, de ekkor is elegyünk, meghallgatjuk, aztán magában mindenki gondol amit gondol...

min 2010.03.15. 14:22:52

és ha besúgó volt az osztálytársad? Akkor mi van? Elmúl, rég volt, itt vagy. Túl kéne már lépni ezen. Honnan tudod, hogy miért lett besúgó?
Ezen nem töprengtél el a 40 év alatt?

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.03.15. 14:41:24

...hűha, témából gátszakadás! Szóval megnyomtam a fájdalmas pontot.Azért kilátásban a rehab.

elfelejtette 2010.03.15. 14:52:04

@Hóember: Budapesten sem csak partrendezvenyek vannak. Persze aki direkt azokra vadaszik, az bizonyara sosem tudja kielegiteni az apolitikus szenvedelyet.

Marr 2010.03.15. 15:12:55

Pft. Ezzel aztán jól megnyugtattad a lelkiismeretedet. Otthonról zsörtölődés az megy ezerrel, csak ne kelljen meglátni a feketén meg a fehéren kívül semmit. Na megyek is vissza a szabadba.

Yarissa 2010.03.15. 15:21:20

Örömmel tölt el, hogy gyönyörű ünnepünk kapcsán ennyi embernek van véleménye, még akkor is, ha vitatható.
Valahol mindenkinek egy kicsit igaza van.
A "sült galamb várás" és az "utcán politizálásról" én is szívesen elmondom az én véleményemet, ami nagy valószínűséggel vitatható, de úgy gondolom, hogy potitív hozzáálással, és egymás kölcsönös tiszteletével, ez mindenkinek megengedhető.
Tehát sültgalamb. Jómagam is úgy érzem, hogy komoly igény , sőt szükség van a társadalmi színtű változásra. Való igaz, ha az ember otthon egy fotelból várja a változást az érdektelenségnek tűnik. De! Úgy gondolom, sőt hiszem hogy
először mindenkinek a saját "háza táján" kéne rendet tenni, kicsit elszámolni a lelkiismeretével, hogy vajon mindent megtett-e egy jobb és szebb jövő érdekében a saját kis környezetében. Bár igaz a közmondás, hogy "fejtől" bűzlik a hal, de én vallom,hogy mindenkinek először saját magának kéne változni, és a szűkebb kis környezetében tevőlegesen résztvenni az életünk jobbá tételében.
Valahogy ez nem olyan látványos, mint mondjuk az utcán kukát borogatni.
Úgy hiszem, ha az ember tisztességben felneveli gyermekét, annak mindig hiteles erkölcsi példát nyújtva, abban a kis közegben, ahol él, a közösségért fáradozva, akár egy falunap vagy sportnap megszervezésével, ahol kicsik és nagyok valami hasznosat tesznek az adott közösségért , talán még kicsit beszélgetnek is, talán a sok-sok lépés közül az első, de hiszem, hogy ezeket az első lépéseket "itt lennt" kell megtenni.
Jó magam is tisztességben igyekeztem felnevelni gyermekemet, és ha valahol szükséget látok, soha nem megyek el mellette szótlanul. Igyekszem segiteni a lehetőségeimhez és képességeimhez mérten. Élek demokratikus jogaimmal, nem csak hőbörgök.
De az utcára most, nem mennék ki, több okból sem. Az egyik, hogy sajnos először a fejekben kellene egyénenként "rendet" tenni, mert ameddig huligánokból álló kukagyújtogatókkal kéne sztrájkolnom, akik csak a balhé kedvéért vonulnak az utcára, addig én ettől szeretném magam távoltartani.
Egyébként nem vagyok meghunyászkodó, és mindig elmondom a véleményemet a megfelelő formában.
Talán az sem róható fel a "fotelban ülőkkel" szemben, hogy nem vonulnak az utcára. Talán ők megértek és átéltek egy-két háborút, amikor a szemük láttára hurcolták el valamelyik családtagjukat, vagy épp a szemük láttára erőszakolták meg az anyjukat, szegeztek puskacsövet a fejükhöz. Gondolom ez a generáció egy kicsit tart attól, hogy ha az utcán elszabadulnak az indulatok, vajon lesz-e aki ezt megfékezi, és retteg attól, nehogy vétlen és értelmetlen áldozatok legyenek. Megjegyzem, nem tartozom ebbe a generációba, ettől azért fiatalabb vagyok, de megértem.
A kukaborogatásról és randalírozásról is az a véleményem, hogy kikérem magamnak, hogy a keményen és keservesen megkeresett jó kis magyar forintjaimat, amit befizetek adóba , közfeladok ellátására, azt a randalírozók miatti renoválásra kelljen költeni. Ennyire azért nem állunk jól.
Ezért mondom, először a fejekben kell rendet tenni, de mindenkinek.
Ameddig "idelennt" is azt látom szűkebb környezetemben, hogy a munkahelyéről még a wc-papirt is hazaviszi, a tisztitószert sörösüvegbe töltve szintén, saját maga alól kilopva a munkahelyét, az utcán szemrebbenés nélkül kidobja a müanyagpalackot, az erdőszélre kifuvarozza a szemetet, ameddig a legkisebb hivatalnok is korrumpálható, mindenki azt nézi, hogy lehet a zavarosban kicsit halászni, addig miről beszélünk?
Persze kicsit elkanyarodtam a demokrácia problematikájától, de úgyérzem mindannyian valahol,egy élhetőbb, tisztességesebb , értékeket követő világban szeretnénk élni, mindannyian áhítjuk a szebb és kiszámíthatóbb jövőt, de valahogy mindenki úgy van vele, hogy változtassunk, változzon mindenki, de közben én azért hadd sütögessem a saját pecsenyémet. Ezért mondtam azt, hogy nekem ez a meggyőződésem, hogy először mindenki maga változzon, ha van miben, és próbáljon először a saját kis környezetében a változtatás igényével élni, és és már helyi szinten vesse ki magából a közösség a mai politikusok erkölcsi színvonalára süllyed egyéneket, és igy előbb utóbb ez a sok kis közösség összeáll, és lesz belőle egy élhetőbb vidék, ország.
Egyébként pedig minden kedves kommentezőnek további szép napot kívánok!

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.03.15. 16:07:25

Yarissa, alias csőrike.nem tudok úgy tenni, mintha erről nem beszélgettünk volna, pontosan az erdőben szétszórt szemetek összeszámlálása során. A környezetünk tisztasága, rendbetétele vonja maga után a mentális tisztaságot is.Valóban ki kell szállni a fotelból, de először a "házunk táján" tegyünk rendet, azután ez a rend fog egyre nagyobbá, akár országosá dagadni, jellemvonásssá válni. Vágyam, egy tiszta, rendes, élhető ország. És ez nem politika, hanem érzelem, értelem.

solti anasztazia 2010.03.17. 23:16:04

@min: Kedves Min..
Nem tudom mennyi idos vagy..de kerdem en ateltel e olyanokat,mint pl Acel Csaba...sajnos vannak olyan dolgok az eletben,amelyeken nem tudja tultenni magat az ember 40 ev alatt sem!Kivanom neked,hogy soha ne erjen olyan,hogy ezt fel tudd fogni!
süti beállítások módosítása