Március idusa
2010.03.15. 09:31
Lehet, hogy nem éppen március 15-én aktuális a mondandóm, ilyenkor ünnepelni kéne, de valahogy már nem megy. A hatvanas években, "lánglelkű" egyetemistaként, a fokozott rendőrszigor és rendszeres egynapos elzárás ellenére is - természetesen éjszaka és titokban - megkoszorúztuk Petőfi szobrát. Hazafinak éreztük magunkat, mégha nem is voltunk teljesen tisztában, hogy ez mit is jelent. A lényeg a lázadás volt. Azt viszont konkrétan tudtuk, hogy kik és mik ellen. Volt egy kiskocsma törzshelyünk, amikor már mindannyian kikerültünk a hűvösből, egy kis esti fröccsözés mellet beszéltük meg a dolgainkat. Hősnek éreztük magunkat, olyannak, mint a márciusi ifjak. Volt közöttünk egy "túlkoros" évfolyamtársunk, aki szellemi képességei miatt rejtély volt, hogyan haladhatott évről évre a diplomáig. Olyan "érdeklődő" típus volt. De az is érdekes volt, hogy a rendőri "kikérdezéseknél" ezeknek a "titkos" beszélgetéseknek a témái, szinte szóról szóra előkerültek. Nem kertelek, besúgó volt. És itt mondom el az indokomat, hogy miért nem megyek el negyven év óta egyetlen egyetemi találkozóra sem. Ugyanis nem óhajtok ezzel az emberrel találkozni. Gondolom, azóta váltott már köpönyeget, más bálványok seggét nyalja, vagy új eszmék lánglelkű harcosa. Ha majd ez a redvás politika kivonul ezekből a szép ünnepekből, akkor megyek újból koszorúzni és nem éjszaka, titokban, hanem világos nappal, az unokámmal kézenfogva, felemelt fejjel.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Hol nem szavalt Petőfi? 2010.03.15. 12:21:25
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ladislaus 2010.03.15. 11:25:57
Varod a sult galambot? Fogd emg es susd meg Magad.
Ilyen egyszeru ez!
Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.03.15. 11:41:10
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.15. 11:48:19
Ianas 2010.03.15. 12:06:39
Az ünnepek meggyalázása ellene EGYETLEN módszer van: az összes párt-megemlékezés bojkottálása. "Passzív rezisztencia".
Attól, hogy kimész az utcára hőbörögni, nem változik semmi, ezt az elmúlt pár év fényesen bebizonyította.
Mindennek megvan a helye és az ideje. A politika a Parlamentbe való. Az utcára az ünnep. Maximum. Mint minden normális, civilizált országban.
Öreg Sam 2010.03.15. 12:36:49
Egyetértek,illetve a posztolóval is.
Nekem még vannak emlékeim,mikor március 15-én előállitottak az utcáról,csak azért,mert farmerben voltam és szakállas...
A sunyi politikusok házatlan csiga módjára benyálkázták az ünnepeinket.Szép,kívánatos a gyümölcs,de miattuk nincs gusztusom hozzá.
Ludvik Jahn 2010.03.15. 12:46:44
Mindazonáltal, ha valakinek ez nem teszik, az nem vesz részt pártrendezvényen, ezzel nyilvánítva ki a véleményét. Ha a társadalomban egyre több embernek lesz igénye másfajta megemlékezésekre, akkor a politikai is lépni fog. De addig ne várjunk változást, mert az leginkább rajtunk múlik....
remekelek64 2010.03.15. 12:59:09
törppapa 2010.03.15. 13:05:14
elfelejtette 2010.03.15. 13:20:44
RustySpoon (törölt) 2010.03.15. 13:40:28
De mivel márc15 és okt 23 tiltott ünnepek voltak 20 évvel ezelőttig, mindkét ünnep a régi rendszerrel való szembenállás üzenetével töltődött fel, így politikailag nem lehet rá ma sem semlegesen tekinteni. Plusz idén kampányidőszak van, ne csodálkozzunk, hogy még az az MSZP, akinek az elődpártja verette a másképp gondolkozókat, kimegy és ünnepel... khm, elnézést.. kampányol.
@Ianas: "Mindennek megvan a helye és az ideje. A politika a Parlamentbe való. Az utcára az ünnep. Maximum. Mint minden normális, civilizált országban."
Látszik, hogy még nem éltél normális, civilizált országban. Amiről te beszélsz az a posztkomcsi országokban van így.. normális demokráciában a politika az utcán IS zajlik.. Ne higyj el mindent amit a TV-ben mondanak.. nézz szét, utazz el olyan országokba ahol "civilizált emberek" gyújtanak fel kukákat.. Értsd már meg végre, hogy a demokráciáról nem egy fotelben ülve álmodozni kell, hanem tenni érte, hogy működjön..
Ianas 2010.03.15. 14:06:20
A nagy faszt, már bocsánat.
a TÉNYEK mutatják, hogy az utcai politizálás sehova sem vezet.
De nekem rohadt mindegy. Amíg van mi után befizetnem az adómat, amiből kitakarítanak a csürhe után, leszarom az egészet. Boldogmárcius15ét.
Tóth Ágas 2010.03.15. 14:12:50
A franciák, olaszok, angolok stb évente sokkal több napot töltenek sztrájkkal, utcai megmozdulásokkal, mint mi.
és vajon azért, van ez, mert mi ennyivel jobban élünk?
az érdekekért való küzdelem nem egy rossz dolog, mitöbb a demokrácia alapja. nálunk inkább az a baj, hogy sokan fel sem ismerik az érdekeiket és nem is képviselik azokat. majd valaki más.. aztán nem értik, miért is olyan szar nekik.
ha már nagyon elcsesződnek a dolgok, igenis van értelme "balhézni". az jelöli ki a tűréshatárt.
nálunk 20 éve megadóan tűri a többség, hogy majd csak kialakulnak a dolgok. hát nem úgy tűnik, hogy ez működne.
Hóember 2010.03.15. 14:19:58
min 2010.03.15. 14:22:52
Ezen nem töprengtél el a 40 év alatt?
Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.03.15. 14:41:24
elfelejtette 2010.03.15. 14:52:04
Marr 2010.03.15. 15:12:55
Yarissa 2010.03.15. 15:21:20
Valahol mindenkinek egy kicsit igaza van.
A "sült galamb várás" és az "utcán politizálásról" én is szívesen elmondom az én véleményemet, ami nagy valószínűséggel vitatható, de úgy gondolom, hogy potitív hozzáálással, és egymás kölcsönös tiszteletével, ez mindenkinek megengedhető.
Tehát sültgalamb. Jómagam is úgy érzem, hogy komoly igény , sőt szükség van a társadalmi színtű változásra. Való igaz, ha az ember otthon egy fotelból várja a változást az érdektelenségnek tűnik. De! Úgy gondolom, sőt hiszem hogy
először mindenkinek a saját "háza táján" kéne rendet tenni, kicsit elszámolni a lelkiismeretével, hogy vajon mindent megtett-e egy jobb és szebb jövő érdekében a saját kis környezetében. Bár igaz a közmondás, hogy "fejtől" bűzlik a hal, de én vallom,hogy mindenkinek először saját magának kéne változni, és a szűkebb kis környezetében tevőlegesen résztvenni az életünk jobbá tételében.
Valahogy ez nem olyan látványos, mint mondjuk az utcán kukát borogatni.
Úgy hiszem, ha az ember tisztességben felneveli gyermekét, annak mindig hiteles erkölcsi példát nyújtva, abban a kis közegben, ahol él, a közösségért fáradozva, akár egy falunap vagy sportnap megszervezésével, ahol kicsik és nagyok valami hasznosat tesznek az adott közösségért , talán még kicsit beszélgetnek is, talán a sok-sok lépés közül az első, de hiszem, hogy ezeket az első lépéseket "itt lennt" kell megtenni.
Jó magam is tisztességben igyekeztem felnevelni gyermekemet, és ha valahol szükséget látok, soha nem megyek el mellette szótlanul. Igyekszem segiteni a lehetőségeimhez és képességeimhez mérten. Élek demokratikus jogaimmal, nem csak hőbörgök.
De az utcára most, nem mennék ki, több okból sem. Az egyik, hogy sajnos először a fejekben kellene egyénenként "rendet" tenni, mert ameddig huligánokból álló kukagyújtogatókkal kéne sztrájkolnom, akik csak a balhé kedvéért vonulnak az utcára, addig én ettől szeretném magam távoltartani.
Egyébként nem vagyok meghunyászkodó, és mindig elmondom a véleményemet a megfelelő formában.
Talán az sem róható fel a "fotelban ülőkkel" szemben, hogy nem vonulnak az utcára. Talán ők megértek és átéltek egy-két háborút, amikor a szemük láttára hurcolták el valamelyik családtagjukat, vagy épp a szemük láttára erőszakolták meg az anyjukat, szegeztek puskacsövet a fejükhöz. Gondolom ez a generáció egy kicsit tart attól, hogy ha az utcán elszabadulnak az indulatok, vajon lesz-e aki ezt megfékezi, és retteg attól, nehogy vétlen és értelmetlen áldozatok legyenek. Megjegyzem, nem tartozom ebbe a generációba, ettől azért fiatalabb vagyok, de megértem.
A kukaborogatásról és randalírozásról is az a véleményem, hogy kikérem magamnak, hogy a keményen és keservesen megkeresett jó kis magyar forintjaimat, amit befizetek adóba , közfeladok ellátására, azt a randalírozók miatti renoválásra kelljen költeni. Ennyire azért nem állunk jól.
Ezért mondom, először a fejekben kell rendet tenni, de mindenkinek.
Ameddig "idelennt" is azt látom szűkebb környezetemben, hogy a munkahelyéről még a wc-papirt is hazaviszi, a tisztitószert sörösüvegbe töltve szintén, saját maga alól kilopva a munkahelyét, az utcán szemrebbenés nélkül kidobja a müanyagpalackot, az erdőszélre kifuvarozza a szemetet, ameddig a legkisebb hivatalnok is korrumpálható, mindenki azt nézi, hogy lehet a zavarosban kicsit halászni, addig miről beszélünk?
Persze kicsit elkanyarodtam a demokrácia problematikájától, de úgyérzem mindannyian valahol,egy élhetőbb, tisztességesebb , értékeket követő világban szeretnénk élni, mindannyian áhítjuk a szebb és kiszámíthatóbb jövőt, de valahogy mindenki úgy van vele, hogy változtassunk, változzon mindenki, de közben én azért hadd sütögessem a saját pecsenyémet. Ezért mondtam azt, hogy nekem ez a meggyőződésem, hogy először mindenki maga változzon, ha van miben, és próbáljon először a saját kis környezetében a változtatás igényével élni, és és már helyi szinten vesse ki magából a közösség a mai politikusok erkölcsi színvonalára süllyed egyéneket, és igy előbb utóbb ez a sok kis közösség összeáll, és lesz belőle egy élhetőbb vidék, ország.
Egyébként pedig minden kedves kommentezőnek további szép napot kívánok!
Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.03.15. 16:07:25
solti anasztazia 2010.03.17. 23:16:04
Nem tudom mennyi idos vagy..de kerdem en ateltel e olyanokat,mint pl Acel Csaba...sajnos vannak olyan dolgok az eletben,amelyeken nem tudja tultenni magat az ember 40 ev alatt sem!Kivanom neked,hogy soha ne erjen olyan,hogy ezt fel tudd fogni!