Az erdők királynéja !

2010.03.24. 08:45

Tökéletesen tudtam, hogy a hajnali öt órakor csörgő mobilomban mit és kit fogok hallani ! - "Doki,  ma este itt kell lenned, ennyi szalonka nem mostanában volt itt nálunk" - és még sorolta Norbi barátom, szinte eufórikusan, hogy hányat látott, hallott, magányosat, cvikket, meg mindent, amitől jól tudta, hogy bolond szalonkázós szivem hevesebben fog dobogni.

SzalonkaMost mondhatnám, hogy tudtam, előre tudtam, hogy jó szalonkázós nap lesz, mert a déli szél, a csepergő eső, mind emellett szólt. Nem volt kétséges, hogy megyek, megyünk, mit nekünk az a 150 km. oda-vissza. Zárójelben jegyzem meg, hogy a szalonkázás teljesen szabályosan történt, kapott a Norbi gyerek kilövési engedélyt, monitoringozás céljából. Ez azt jelenti, hogy az elejtett szalonkákról minden adatot fel kell venni és ezt az adatlapot kell elküldeni, de nem tudom hová. Gondolom, ilyen tudományos úton-módon akarja a magyar vadászati szakma bebizonyítani az EU fafejűinek, hogy az így elejtett, alig pár madár - ami zömében him - nem fog hiányozni a szalonkalányoknak.

Most ennyit az rideg előzményekről és a vadászat hívatalosságáról, magát az estének a történetét, hogy egyáltalán láttam-e, lőttem-e szalonkát, a legközelebbi bejegyzésemben árulom el.

Szerző: Acél Csaba

1 komment

Címkék: szalonka

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr321864349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paci-ens 2010.03.25. 05:24:46

Tesó!
Blog olvasóid még nem tudják azt, amit nekem már kéjes élvezettel elmeséltél, tegnapi személyes találkozásunk alatt!
Nekik előzetesen annyit, hogy már voltam orvosnál a sárgaságom miatt.
süti beállítások módosítása