Tógazda !

2010.06.18. 04:34

Ez nem a reklám helye, ezért név nélküli a történet. Egy kis horgász tóról és a gazdájáról lenne szó. Annyit azért elmondhatok, hogy a közeli sport- reptér repülői a tó fölött fordulnak. Kicsit zajosak, de látványnak nem rossz. A tó körül gondozott park és ami horgász számára a legfontosabb halbőség a tóban. "Nem akadós - int a frissen megismert szimpatikus tulajdonos - de nagyok a halak, szakíthatják a szerelést".

Ennél soha rosszabb hírt, már szívesen megküzdenék egy 20 kilós amúrral - mert ilyenek is vannak a tóban. Ha nem is ekkorák,  de kerültek szép halak a szákba, ami, ha nem lukas és két hal nem szökik el belőle, lehetett volna kb. 6-7 kiló összesen. A társas horgászat eredménye, így is,- a szökevények nélkül - majdnem öt kiló volt. Miután a horgászat-halászat is egy ősi mesterség, ami az élelemszerzés egyik módja volt, ezt az atavizmust felerősítve magunkban, a fogott halak, már aznap este a bográcsba kerültek.

Beszédbe elegyedett velünk egy ember, aki magát gondnoknak, éjjeliőrnek, egyszóval olyan mindenesnek titulálta. Ekkor éppen füvet gereblyézet. Elmesélte az élettörténetét. Hajléktalanul tengette az utcai életét, már évek óta, amikor a Blikk riportere - szenzációt keresve - riportot csinált vele. Ezt a ripoptot olvasta a tó gazdája, megkereste emberünket, a jelenlegi állást felajánlva neki. Kapott  egy kis házikót, meg emberhez méltó ellátást. Most itt éli nyugodt életét, adja a tanácsot a kezdő pecásoknak, segít, ahol kell.

Nagyon szíven ütött a történet. A tó gondozottsága a gazda szépérzékéről, igényességéről  tanúskodik, az utcáról összeszedett ember története pedig az emberi értékéről szól. Az meg már csak hab a tortán, hogy a második mondatunk után kiderült, hogy a fiam kezelése alatt áll, igen jó a kapcsolatuk. Remélem, most már velem is.

Szerző: Acél Csaba

1 komment

Címkék: horgász hal

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr142090494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solti anasztazia 2010.06.18. 13:13:10

Kedves tortenet!
Egyre tobben vannak,akik az Onok csaladjabol legalabb 2 ember ''kezei kozott'' megfordultak(tessek nem felreerteni!!)
süti beállítások módosítása